A szegényebb gyerekek Dél-Koreában betegesebbek, illetve átlag alatti a tanulmányi eredményük. A ChildFund Korea kutatásából…
Ez lenne az Alzheimer-kór ellenszere?
Legalábbis van remény, miután az amerikai Duke Egyetem kutatói rájöttek, hogy az arginin nevű aminosav…
Japánban már nem szeretik (annyira) a rizst
A japánokról köztudott, hogy nagyon szeretik a rizst. Határozottan rizsfogyasztó nemzetről van szó, ahol a…
Mit tudnak az amerikaiak az igazán jó paprikáról? –elég sokat
Akár egész éven át termeszthető, sokszor új ízekkel is gyarapodó növényeket állítanak elő először egyetemi…
Amitől egyre inkább elhatárolódnak a fiatalok Japánban
Ön érzékelte már a generációs szakadékot két korosztály között? Egy japán felmérés arra volt kíváncsi,…
Az éjszakai baglyok hajlamosabbak a cukorbetegségre, mint a koránkelők
Ez derült ki abból a vizsgálatból, melyet egy koreai kutatócsoport végzett el. A felmérés szerint…
Diétával az Alzheimer kór ellen: mediterrán menü és áfonya
Ezt javasolja egy chicagói egyetem kutatócsoportja. Ha valaki betartja a diétát, akkor 53%-kal csökkenti az…
Amerikai tudósok: az öregek bölcsebbek, mint a fiatalok
Ezt persze már a régi görögök is tudták, de most a Harvard és az MIT…
A szoptatás növeli a gyerekek IQ-ját
Ezt állapította meg egy kutatócsoport Brazíliában, ahol 6000 újszülöttet figyeltek 1982 óta. 3500 30 éves…
A nők memóriája jobb, mint a férfiaké
Egyértelműen ezt állapította meg az a kutatócsoport, melyet dr. Clifford Jack vezetett a Mayo klinikán…