Diplomáciai pengeváltások követik Kínának azon hétvégi bejelentését, miszerint létrehozta légvédelmi azonosító övezetét, amely kiterjed a…
Meghalt két kínai tengerész
Két tucatnyi tengerész eltűnt, kettőt pedig már holtan találtak meg, miután két teherhajó elsüllyedt Kína…
Jackie Chan, az örökifjú akcióhős
Sorozatot indítunk oldalunkon, ázsiai hírességeket, ismert embereket mutatunk be. Nem történelmi vagy egyéb rend szerint,…
50 felett a halottak száma a robbanás miatt
Ötvenkettőre emelkedett azoknak a száma, akik egy kelet-kínai olajvezeték két nappal ezelőtti robbanása miatt az…
Merényletet terveznek a pekingi Parlament ellen
Turkesztán Iszlám Pártja követte el a merényletet Peking kellős közepén október 28-án. Ezt egy nyolcperces…
Erősödik az elnök pozíciója Pekingben
A döntő fontosságú harmadik plénum Hszi Csinping elnök győzelmét hozta. Megszüntetik a munkatáborokat, enyhítik az…
Zimbabwe kitiltja a kínai árusokat
Január elseje után lecsukják azokat a külföldieket, akik olyan gazdasági ágazatban ügyködnek, ahol csakis a…
Húsz percig lebegett az “Éles Kard”
Túl van az első próbarepülésén Kína pilóta nélküli lopakodó repülőgépe, s ezzel az ázsiai ország…
Halálos robbanás Kínában
Kína kikötővárosában pénteken reggel eddig ismeretlen okból felrobbant egy olajvezeték. A halottak száma 22, de…
Élve akartak elhamvasztani egy kisbabát
Kis híján élve elhamvasztottak egy kevesebb, mint egyhónapos kisfiút Kínában. A gyerek megúszta az "orvosi…