A volt amerikai elnök, George Bush legfőbb tanácsadói szerint a jelenlegi Obama-adminsiztráció és a korábbi…
Kelet-Afrika
Az Afrikai Unió a ruandai népirtás 16. évfordulójára emlékezik
Az Afrikai Unió (AU) szerdán az Addis Abeba-i (Etiópia) székhelyén tartott megemlékezést a ruandai népirtás…
Szomáliai kalózok ismét elfoglaltak egy hajót
Szomáliai kalózok elraboltak egy török teherhajót Kenya partjainál – közölte az Európai Unió haditengerészetének szóvivője.
Kenya: A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatot rendel el a 2007-2008-as választásokat követő erőszakhullámról
A Nemzetközi Büntetőbíróság (NB) szerdán sajtóközleményben tudatta, hogy nyomozást indít a 2007-2008-as választások idején Kenyában…
Ruanda hadbíróság elé állítja a lázadóvezért
A Kongói Demokratikus Köztársaság üdvözölte a ruandai Legfelsőbb Bíróság döntését, mely szerint a korábbi tuszi…
Szomáliai tiltakozás az al-Shabab katonák ellen
Több száz szomáliai vonult a főváros, Mogadishu utcáira, hogy ily módon tiltakozzanak az al-Shabab katonák…
Az elefántcsontparti szemét „áldozatai” kártérítést kapnak
Négy évig tartó jogi vita után kompenzálják azokat az elefántcsontparti embereket, akik azt állítják, hogy…
Ruanda volt elnökének özvegyét letartóztatták Franciaországban a népirtás miatt
A volt ruandai elnök, Juvenal Habyarimana özvegyét letartóztatták Franciaországban. Habyarimana meggyilkolása váltotta ki a ruandai…
Gránáttámadások Ruanda fővárosában
Legalább egy ember meghalt és 18 megsérült az egyidőben történő gránáttámadásokban, mely Ruanda fővárosát, Kigalit…
Az ENSZ elítéli az elefántcsontparti szavazók regisztrációjának akadályoztatását
Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun aggodalmának adott hangot az elefántcsontparti események miatt, ahol a…