Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már régóta szeretné elérni, hogy az alkotmányban Izraelt úgy rögzítsék, mint a…
Keleti nyitással próbálkozik Izrael
Az elmúlt években Izrael gazdasági növekedése lelassult, elsősorban amiatt mert jelentős mértékben csökkent az ország…
Nincs értékelhető eredménye a Kerry közvetítette béketárgyalásoknak
Eredmény nélkül zárultak a John Kerry amerikai külügyminiszter közreműködésével tavaly július végén megindított, és kilenc…
Izrael mecsetet rombolt le Ciszjordániában
Izraeli katonák több épületet - köztük egy mecsetet - leromboltak egy ciszjordániai palesztin faluban kedden,…
Halászhajót robbantottak a gázai kikötőben
Súlyosan megrongált egy robbanás kedd reggel a gázai kikötőben egy halászhajót, amellyel palesztin aktivisták az…
Történet egy német keresztény nőről, aki Izraelben segíti a holokauszt túlélőit
Inge Buhs 30 éve él Izraelben. Német, és keresztény. A holokauszt túlélőivel foglalkozik, azokkal, akik…
Az amerikai külügyminiszter szerint apartheidállammá válik Izrael
Izrael ma még hivatalosan nem reagált John Kerry tegnap este nyilvánosságra hozott beszédére, amelyben az amerikai…
A Holokauszt áldozataira emlékeznek Izraelben
Izraelben hétfőn a holokauszt hatmillió zsidó áldozatára emlékeznek. A kneszetben fotókiállítással, dokumentumfilmek vetítésével, a megöltek…
ENSZ szervezetekhez akar csatlakozni a PFSZ
A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezető testülete elfogadott vasárnap este egy tervet mintegy 60 ENSZ-szervezethez,…
Mahmúd Abbász a holokausztról
Mahmúd Abbász az első palesztin elnök, aki a zsidók második világháborús kiirtását a modern történelem…