Több mint 300 kulturális örökség esett áldozatul a lassan négy éve tartó szíriai háborúnak. Ezek…
Iszlám Állam
Nincs visszaút – száz külföldit végzett ki az Iszlám Állam
Száz olyan külföldit végeztek ki helyi források szerint az Iszlám Állam különítményei, akik haza akartak…
Felszabadították a Szindzsár-hegység menekültjeit
Jelentős területeket foglaltak vissza a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezettől az iraki kurdok. A legfontosabb…
Kilőtték a Kalifa egyik helyettesét
Ezt jelentette be John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője. Az amerikai fegyveres erők vezérkari főnöke…
Ateistákra vadásznak Egyiptomban
Megrohamozta a rendőrség az "ateisták kávéházát" Kairóban, ahol nem sokkal korábban az Al-Azhar nagymecset egyik…
Férjhez mész, vagy meghalsz!
Állapotos nők is voltak abban a 150 holttestet rejtő tömegsírban az iraki Falludzsa mellett, amelyet…
Ankara nem vesz olajat az Iszlám Államtól
Sőt, Törökország határozottan fellép a csempészet ellen – állítja a török külügyminiszter.
Beértek a szankciók? – Mit hoz Ukrajnának 2015?
Több mint egy éve kezdődtek Kijevben a tüntetések, 9 hónapja annektálta Oroszország a Krím-félszigetet, fél…
Peking katonai segítséget ajánlott fel Iraknak
Az Egyesült Államok és az általa vezetett Iszlám Állam ellenes koalíció tagjainak részéről több kritika…
Neten keres párt az Iszlám Állam egyik harcosa
Bár ma sokan elavultnak tartják a házasságközvetítő intézményét, a legújabb technikai vívmányokkal akár még hatékony…