Nem minden az, aminek látszik, de van, ami nagyon hasonlít rá.
Iszlám Állam
A kurdoké Kobani, az iszlamisták sok halott civilt hagytak maguk után
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint 174, kurd illetékesek szerint akár 200-nál több helyit is…
Halálos tévedés? Melegek szöktek Oroszországból az Iszlám Államhoz
Egy transzszexuális férfi utazott meleg párjával az ISIS által felügyelt területekre Szíriába. Azért, mert kelet-oroszországi…
Jobban vigyáznak mostantól Tunéziában a turistákra?
Akciótervet dolgozott ki a tunéziai kormány a turisták biztonsága érdekében. Azoknak, akik a Bardo múzeumban…
Londonban is robbantatni akart az Iszlám Állam – egy brit újságíróval
Az Iszlám Állam robbantásos merényletet tervezett a brit fővárosban, ahol a hétvégén több százezren lehetnek…
Magyarok is voltak a tunéziai mészárlás helyszínén
Egyelőre úgy tudjuk, mindnyájan jól vannak, de az áldozatok nemzetiségét nem hozták még nyilvánosságra.
Aranypénzt vernek a terroristák
Már tavaly tervezték, most meg is csinálták. Bemutatta új, ezüst és arany pénzérméjét az Iszlám…
Intim dzsihád: a burkába burkolt prostitúció
Nyugat-Európában és Közép-Ázsiában is egyre több nő hagyja hátra mindenét az Iszlám Állam kedvéért. Kampányba…
Győzelmet arathat az Iszlám Állam?
A nemzetközi közösségnek számolnia kell azzal a lehetőséggel is, hogy a Közel-Keleten hatalmas területeket elfoglaló…
A verseny, ahol a fődíj egy szexrabszolga
Az Iszlám Állam egyre inkább önmagát csinálja ki, legalábbis ami az ideológiáját illeti. Újabb olyan…