Közeleg a végítélet órája. Ezt prédikálja egy imám Cardiffban. Három híve már Szíriába ment, hogy…
Iszlám Állam
A muzulmán közösség nem hajlandó eltemetni a pap gyilkosát Normandiában
Adel Kermiche, aki társával együtt elvágta az idős katolikus pap torkát a mise idején a…
Irakból Szíriába menekülnek az ISIS vezetői
Az Iszlám Állam sok vezetője hagyta el családostól az iraki Moszult, melynek visszafoglalásáért amerikai támogatással…
Millióan hagyhatják el Moszult az ostrom elől menekülve
Akár egy millióan is elmenekülhetnek a következő hetekben és hónapokban az iraki Moszulból és környékéről,…
Brazil rácsok mögött egy újabb iszlamista
Brazíliában újabb, terrorista kapcsolatokkal gyanúsított személyt vettek őrizetbe pár nappal az olimpiai játékok kezdete előtt.
Ferenc pápa: a világ háborúban áll!
Ne féljünk kimondani az igazságot: a világ háborúban áll! Ez nem vallásháború, mert a vallások…
Imám: a barátomat gyászolom a meggyilkolt katolikus papban!
Késsel vágta el egy fanatikus iszlamista terrorista Jacques Hamel atya torkát a templomban - a…
Kétéves kislányt égetett halálra az Iszlám Állam
A kislány szüleit is élve égették el, amiért megpróbáltak megszökni a terrorszervezet által megszállt Kirkuk…
Lelőttek egy francia kommandós helikoptert Líbiában
Bengázi közelében lőtték le a francia légierő katonai helikopterét, túlélők nincsenek – közölte az AP…
Közös amerikai-francia akció az Iszlám Állam ellen
Washingtonban tárgyal Franciaország hadügyminisztere, hogy egyeztesse elképzeléseit egy Moszul elleni támadásról Irakban. Obama elnök jól…