A börtöneket elhagyók között elsősorban a 60 évnél idősebbek, a 20 évnél fiatalabbak és…
Ferenc pápa
Ferenc pápa: az atombombával mindenki veszített
Az első atombomba ledobásának hetvenedik évfordulójáról emlékezett meg Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren…
Ferenc pápa már a harmadik pápa, aki a szocialista Kubába látogat
Ez alkalommal azonban nem lesz könnyű helyzete, mert az éppen ott tárgyaló kolumbiai gerillacsoport, a…
Ferenc pápa ajándékai: a sarló-kalapács formájú feszület nincs egyedül
Hazaérkezett latin-Amerikai kőrútjáról Ferenc pápa és magával vitte azokat az ajándékokat, amelyeket látogatása során kapott.…
Rendetlenkedjenek, de utána rakjanak rendet – mondta a pápa a fiataloknak
Ferenc pápa paraguayi látogatása utolsó eseményén több tízezer fiatallal találkozott, és arra kérte őket, hogy…
Keresztve feszítve várták a munkások a pápát
Paraguayi munkások nem mindennapi módon akarták felhívni a pápa figyelmét az őket ért igazságtalanságra: tíz…
Az anyák helytállását méltatta a pápa
A katolikus egyházfő pénteken érkezett Bolíviából Paraguay fővárosába, Asunciónba. Szombaton ez utóbbi helyen látogatást tett…
Igazán veszélyes helyre ment a pápa
A legzsúfoltabb és legerőszakosabb bolíviai börtönnek számító Palmasola fegyintézetbe látogatott pénteken Ferenc pápa.
Sarló-kalapács feszületet kapott a bolíviai elnöktől Ferenc pápa
Az ellenpápákat nem számítva a 266. és egyben első latin-amerikai egyházfő második dél-amerikai látogatása második…
Vízágyúkkal hűsítették a tömeget a pápai mise alatt
Több mint egymillió emberre szórtak vízágyúkból hűsítő permetet a trópusi melegben, miközben Ferenc pápa szabad…