WHO: A nyugat-afrikai Ebola-járvány minden idők egyik legsúlyosabbika
Permalink

WHO: A nyugat-afrikai Ebola-járvány minden idők egyik legsúlyosabbika

A Nyugat-Afrikában a közelmúltban kitört, eddig 111 halálos áldozatot követelő Ebola-járvány az eddigi egyik "legnagyobb kihívást jelentő" felbukkanása a vírusnak - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Folytatás →

PSG szurkoló Demba Ba, aki a döntő gólt rúgta Londonban a francia csapatnak
Permalink

PSG szurkoló Demba Ba, aki a döntő gólt rúgta Londonban a francia csapatnak

"Rossz volt nézni, hogy a PSG lehajtott fejjel hagyja el a pályát! Egész életemben nekik drukkoltam! Kivéve, amikor Párizsban kikaptunk 3-1- re, és most amikor győztünk 2-0-ra!"- nyilatkozta…

Folytatás →

Négy meleget ítéltek el Egyiptomban
Permalink

Négy meleget ítéltek el Egyiptomban

Önmagában nem bűn melegnek lenni Egyiptomban, de az ügyészség azzal vádolt négy férfit, hogy homoszexuális bulikat szerveztek. Ez már bűncselekmény a legnépesebb arab országban ahol a bíróság elfogadta…

Folytatás →

Meghalt Obama kenyai nagynénje
Permalink

Meghalt Obama kenyai nagynénje

Zeituni Onyango 61 évesen halt megy egy bostoni rehabilitációs intézetben. Barack Obama amerikai elnök kenyai nagynénje hosszú időn át nem kapott menekültstátust az Egyesült Államokban.

Folytatás →

A 20 éve történt népirtásra emlékeztek Ruandában
Permalink

A 20 éve történt népirtásra emlékeztek Ruandában

Ruanda méltóságban próbál emlékezni a népirtás áldozataira, de húsz év múltán sem tisztázott, ki milyen szerepet játszott 800 ezer ember meggyilkolásában.

Folytatás →

Sírva kért bocsánatot Oscar Pistorius
Permalink

Sírva kért bocsánatot Oscar Pistorius

Könnyezve kért bocsánatot meggyilkolt barátnője családjától Oscar Pistorius hétfőn. A hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futót tanúként hallgatta meg az emberölési ügyében eljáró pretoriai bíróság.

Folytatás →

Ebola-járvány Guineában: a világ segítségét kérik
Permalink

Ebola-járvány Guineában: a világ segítségét kérik

A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság összesen 1,4 millió dollárnyi segélyt kért hétfőn a világtól, hogy megfékezhessék a nyugat-afrikai Guineában pusztító Ebola-járványt. Az afrikai országban április hetedikéig…

Folytatás →

Egyedül nem boldogul Guineai az Ebola-járvánnyal
Permalink

Egyedül nem boldogul Guineai az Ebola-járvánnyal

A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság (IFRC) 1,4 millió dollárnyi (268 millió forintnyi) segélyt kért hétfőn rendkívüli felhívásában a világtól a nyugat-afrikai Guineában pusztító Ebola-járvány megfékezésére.

Folytatás →

Egyiptom: végleges a három népszerű ellenzékire kirótt börtönbüntetés
Permalink

Egyiptom: végleges a három népszerű ellenzékire kirótt börtönbüntetés

Börtönbüntetéssel sújtották az egyiptomi ellenzék három népszerű alakját. Ahmad Dúmát, Ahmad Máhert és Mohamed Ádelt december 22-én háromévi szabadságvesztésre, kényszermunkára és fejenként 50 ezer egyiptomi font pénzbírságra ítélték.

Folytatás →

Hamis HIV igazolások Ugandában
Permalink

Hamis HIV igazolások Ugandában

20 dollárért lehet negatív HIV leletet szerezni Kampalában. Ezt derítette ki a BBC tudósítója. A negatív HIV teszt nagyon keresett, mert a munkaadók nem szívesen alkalmaznak HIV pozitív…

Folytatás →