A műlábas csodafutó Valentin-nap hajnalán lőtte le barátnőjét, Reeva Stenkamp fotómodellt Pretoriában. A dél-afrikai rendőrség szerint szándékos emberölés volt, de ezt nem tudták megfelelően bizonyítani. Pistorius azt állítja:…
Minden eddiginél többen jönnek a Líbia-Olaszország útvonalon
Minden eddiginél több migráns vállalkozik idén arra, hogy megtegye a Líbia és Olaszország közötti veszélyes tengeri utat, ami az Európai Unió és Törökország között kötött menekültügyi paktum következménye…
Afrika is szívhat a Brexit miatt
A jelenleginél erősebb és hatékonyabb kapcsolatokat tud működtetni a fekete kontinenssel Nagy-Britannia, ha kilép az Európai Unióból – hangoztatta elhivatottan a szigetország Afrika-minisztere, James Duddridge. Az amerikai Foreign…
Felrobbant a magyar ház Ugandában
A magyar csapat sikerei az Európa-bajnokságon mindenhova eszeveszett sebességgel jutnak el. Ezt érezzük itt Ugandában is, ahol szinte minden nap kapjuk a gratulációkat és elismerő szavakat.
Afrika napok a Nagycsarnokban – képriport
A Vámház körúti vásárcsarnokban Afrika színeiből, kézműves termékeiből láthatunk ízelítőt.
Afrikai Napok Budapesten – a díszvendég Madagaszkár
Holnap, kedden reggel indul az Afrikai Napok programsorozat a Vásárcsarnokban. Afrika színei, kézműves termékei és a sok-sok program mellett, Madagaszkár tiszteletbeli konzulja, Randrianasolo Lalarison Richard dedikálja a hazáját…
Puskázás az érettségin – blokkolják a Facebookot Algériában
Szombat estétől elérhetetlen a Facebook és a Twitter Algériában.
Bill Gates csirkékkel számolná fel a szegénységet Afrikában
A világ leggazdagabb embere 100 ezer csirkét osztana szét a mélyszegénységben élő családoknak Afrikában. Vállalkozásra ösztönözné ezzel őket.
Afrika és a globalizáció: konferencia kezdődött Pécsett
Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre Pécsett az African Studies Conference, a Pécsi Tudományegyetem Afrika Kutatóközpontja és az Afrika Tanulmányok szervezésében.
Amikor Muhammad Ali pont úgy nézett ki, mint a ghánaiak
Oké, ki a király? - kérdezte a 22 éves Muhammad Ali 1964-ben a rá váró sűrű tömegtől az accrai repülőtéren. Te vagy - kiabálták vissza neki. Akkor hát…