Az Egyesült Nemzetek Szövetségének békefenntartó missziója Kongóban arról döntött, hogy támogatni fogja az ország hadseregét, hogy megtisztítsa a keleti területeket a hutu lázadó csapatoktól, akik állítólag komoly atrocitásokat…
Elhunyt szudán egykori elnöke
Hetvenkilenc éves korában szombaton Szudánban elhunyt Dzsaafar Nimeri, az afrikai ország egykori elnöke - jelentette a szudáni állami hírügynökség és az állami tévé.
2009-es Prágai Marathónt a Kenyai Patrick Ivuti nyerte meg
A Kenyai származású Patrick Ivuti nyerte meg az idei Prágai Nemzetközi Marathont egy új playa record felállatásával múlt vasárnap ahogyan két csapat társai úgyszint a második és harmadik…
A máltaiak kórházat vesznek Kenyában
Kenyában lehet oktatókórháza a Pécsi Tudományegyetemnek (PTE); a képzést, a gyógyítást és a kutatást szolgáló, első ilyen jellegű magyarországi kezdeményezésről ebben a hónapban születik majd megállapodás.
A BBC “HARDtalk” című műsora a Kongói Demokratikus köztársaságot célozza meg
A BBC World Service programja, az éteren keresztül három egyedi „HARDtalk” műsort fog bemutatni a háborútól szétdúlt Kongói Demokratikus Köztársaságról.
A Kongói Demokratikus Köztársaság elkötelezte magát amellett, hogy megbünteti a nemi erőszakot elkövetőket
A Kongói Demokratikus Köztársaság (RDC) külügyminisztere, Alexis Thambwe Mwamba követelte az ENSZ Közgyűlésen elhangzott beszédében, hogy a hazájában elkövetett bűncselekményeket retorzió kövesse.
Tömeges elefántkivándorlás Zimbabwéból
Elefántok százai kényszerültek elhagyni Zimbabwe egyes területeit, ugyanis a növekvő orvvadászat és a helyiek terjeszkedése teljesen ellehetetlenítette helyzetüket az afrikai államban - jelentették be a helyi természetvédők.
Tunézia, Tunézia, te csodás!
Az afrikai kontinens északi részén elterülő Tunéziát tengeren mindössze 137 kilométer választja el Szicíliától, s a rohamosan fejlődő országban az élet minden területén érzékelhető az erős európai, főként…
Koeman váratlan afrikai kalandja: Uganda és Kenya ellen játszanak Geráék
A pepsifoci.hu információi szerint afrikai túrára utazhat a magyar labdarúgó válogatott. Úgy tudjuk, Erwin Koeman csapata Ugandával mérkőzik majd meg, de még egy afrikai felkészülési mérkőzés is szerepel…
Etióp és kenyai siker a mezeifutó-vb-n
A férfiaknál Gebre-Egziabher Gebremariam révén etióp, a nőknél Florence Jebet Kiplagat jóvoltából kenyai siker született a jordániai fővárosban, Ammánban rendezett mezeifutó-világbajnokságon. A férfiaknál 12, a nőknél 8 km-en…