Terrorkészültség Beninben – a lakosság nem is tudott róla
Permalink
Kiemelt

Terrorkészültség Beninben – a lakosság nem is tudott róla

Fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be országszerte, különösen a határoknál, ahol megkétszerezték a katonák és biztonsági…

Folytatás →

Kiugrott a negyedikről a brazil szexbomba
Permalink

Kiugrott a negyedikről a brazil szexbomba

A 20 éves szépség az ablakon keresztül ugrott ki, túlélte a zuhanást, de deréktól lefelé…

Folytatás →

Szülés miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania egy szaúdi repülőnek
Permalink

Szülés miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania egy szaúdi repülőnek

A szaúdi légitársaság SV21-es járata éppen félúton volt New York felé, amikor az utasok között…

Folytatás →

Az Iszlám Állam vezetőjének haláláról beszélnek
Permalink

Az Iszlám Állam vezetőjének haláláról beszélnek

Állítólag egy amerikai légicsapás során veszített életét Abu Bakra al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője.

Folytatás →

Spermahiány miatt toboroznak férfiakat Kínában
Permalink
Kiemelt

Spermahiány miatt toboroznak férfiakat Kínában

Vészesen csökkentek a tartalékok a kínai spermabankokban, ezért a kormány országos felhívást tett közé férfiaknak,…

Folytatás →

Szex miatt verte halálra férjét egy indiai nő
Permalink

Szex miatt verte halálra férjét egy indiai nő

A férj ugyanis nem volt hajlandó lefeküdni vele – írja a Times of India.

Folytatás →

Magyar túrázók kerültek bajba Ausztriában
Permalink

Magyar túrázók kerültek bajba Ausztriában

A magyaroknak a hegyimentők segítségére volt szükségük, hogy lejussanak a Rax-hegyről, miután túravezetőjük faképnél hagyta…

Folytatás →

Házasságon kívüli szexért állítottak bíróság elé egy megerőszakolt holland nőt Katarban
Permalink
Kiemelt

Házasságon kívüli szexért állítottak bíróság elé egy megerőszakolt holland nőt Katarban

A 22 éves holland nő egy barátjával ment üdülni a dúsgazdag arab országba, ahol házasságon…

Folytatás →

Harcok robbantak ki Eritrea és Etiópia között
Permalink

Harcok robbantak ki Eritrea és Etiópia között

Eritrea szándékos támadással vádolja szomszédját, mig az etióp vezetés azt állítja, hogy nem tud semmiről.…

Folytatás →

Szorul a hurok, elbarikádozta magát az Iszlám Állam Szirtben
Permalink
Kiemelt

Szorul a hurok, elbarikádozta magát az Iszlám Állam Szirtben

A líbiai kormányerők és a velük szövetségben álló milíciák gyakorlatilag bekerítették az Iszlám Állam harcosait…

Folytatás →