Több mint hetvenen vesztették életüket az elmúlt 24 órában Aleppó közelében a kormányerők és az…
120 ezren imádkozhatnak majd egyszerre a most épülő algériai mecsetben
A világ egyik legnagyobb, 120 ezer hívő befogadására alkalmas mecsete épül Algériában tisztviselők szerint azért,…
Menekülttábort bombáztak – 28 halott
Légicsapás ért egy szíriai menekülttábort a török határ közelében, a felkelők ellenőrizte Idlíb tartomány északi…
Nagyobb a baj Kanadában, mint hitték
A nyugat-kanadai Alberta tartományban pusztító, egyre terjedő erdőtüzek miatt a Fort McMurrayből evakuáltak tízezrei nem…
Csak elvtársaknak: 36 év szünet után pártkongresszust tartanak Észak-Koreában
Megkezdődött pénteken az észak-koreai fővárosban a kormányzó Koreai Munkáspárt kongresszusa; hasonló rendezvényre harminchat éve nem…
Ausztráliai főtoborzóját is elveszítette az Iszlám Állam
Sajtójelentések szerint amerikai légicsapás végzett a távoli kontinensország legkeresettebb terroristájával Irakban, aki az Iszlám Állam…
Alagutak – Izrael a légierőt is bevetette
Összecsapások törtek ki szerdán a Gázai övezet határán palesztin fegyveresek és az izraeli hadsereg között,…
Elhajtotta a Rolling Stones Trumpot
Nem adtak engedélyt arra, hogy a Republikánus Párt immár egyedüli elnökjelölt-aspiránsa felhasználja a zenéjüket kampányeseményein.
A holokauszt napja Izraelben
Jeruzsálemben a Jad Vasem holokauszt emlékmúzeum hivatalos megemlékezésével szerda este megkezdődtek a Jom ha Soának,…
12 gyerek is meghalt az amerikai bombázásban
Legkevesebb 17 civil meghalt Észak-Irakban csütörtök hajnalban az amerikai légierő bombázásában Tel-Áfár településen - jelentette…