Nigériából Nigerbe adott el gyerekeket egy „adoptálásra” szakosodott bűnszövetkezet.
Molnár János írásai
Egyre erősebb a dzsihadista „internacionálé”
2400 tunéziai szélsőséges harcol Szíriában és Irakban.
Népességrobbanás Nyugat-Afrikában
2 millió gyerek nem éri el az öt éves kort, mégis itt zajlik a világ…
Elhúzódó népszámlálás, elégedetlen összeírók
Elefántcsontparton plusz pénzt követel a 30 ezer összeíró, mert a tervezettnél tovább tart a népszámlálás.
A 81 százalékos elnök ígéretei
Az újraválasztott mauritániai államfő ígéri: ez az utolsó mandátuma.
Az igazságügyi gépezet különös bakija, bakija
Togóban két eljárást indítottak egy volt miniszter ellen – ugyanabban az ügyben.
Párizsi lobbizás a volt elnökfiért
Karim Wade jogi képviselői ezúttal politikai támogatást remélnek a francia külügyminisztériumtól.
Gedeon, Katanga kannibálja
A kongói tartomány kormányzója szerint a halál háromszögét uraló helyi hadúr emberhúst eszik.
Az utca helyett az iskolapadba
Maliban megteszik az első lépést a „gyerek koldus jelenség” felszámolására.
Az elnök a felejtésben bízik – a perben nem
A mali elnök mégsem perli be, rágalmazás miatt a Le Monde-ot.