A magyar lány 13 évesen, egy tunéziai úton szeretett bele az arab kultúrába, és ott döntötte el, hogy elkezd foglalkozni a hastánccal. A magyar bajnokságon 2009-ben már második, míg tavaly az első helyen végzett, ennek köszönhetően jutott ki a világ egyik legrangosabb versenyének tartott kairói Nile Group Oriental Dance Competitionra, ahol az egyiptomi szakmai zsűrit is azonnal levette a lábáról.
– Már többször is feleségül akartak kérni. Cserébe több tevét is kapott volna értem anyu – nevetett a világbajnok, aki heti 8-10 órát is gyakorol. – Már saját tanítványaim vannak, így hetente 8-10 órát gyakorolok velük együtt. Ám a versenyre külön kell készülni, fontos, hogy a kiválasztott zene üteme és hangulata teljesen összhangban legyen minden mozdulattal.