Japán szamurájok Dél-Szudánban

Japán, Tokió – A japán kormány katonákat küld Dél-Szudánba, hogy segítse az ország infrastruktúrájának  újjááépítését. A japán védelmi minisztérium bejelentette, parancsot adott a Védelmi Erőknek, hogy készítsék fel a kontingenst a  küldetésre. A japán katonák az ENSZ békefenntartó missziójának  kötelékébe tartoznak majd.

 

A tervek szerint a japán katonák a fővárosban fognak dolgozni. Fegyverük is lesz, önvédelem céljából. Feladatuk az lesz, hogy utakat, hidakat építsenek és más infrastrukturális projekteket valósítsanak meg. A japán katonai kontingens főleg mérnökökből és logisztikai szakemberekből fog állni. Yasuo Ichikawa védelmi miniszter elmondta, hogy Japán számára rendkívül fontos ez a misszió, mert ezzel bebizonyíthatjja a világnak, hogy Tokió komolyan veszi nemzetközi kötelezettségeit. A kontingens 200 főből áll,  amit a későbbiekben 100 katonával fognak megerősíteni.

 A távol-keleti szigetország korábban két tényfeltáró csoportot is küldött Dél-Szudánba. Japán köztudottan csakis az újjáépítési projektekben vesz részt, harci feladatokat nem vállal. Dél-Szudán a világ egyik legszegényebb országa, amely nemrégiben vált teljesen függetlené Szudántól, több évtizedes véres polgárháború után.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez