Nicholas Key nagykövet a brit külképviselet internetes oldalán vezetett blogján írta meg a véleményét a szudáni gazdaság állapotáról. A nagykövet szerint nem meglepő, hogy egyre gyakoribbak a tüntetések az országban a magas élelmiszerárak miatt. Úgy becsülte, hogy egy hónap alatt legalább félmillió ember élelmiszerellátása kerülhet veszélybe Szudánban. A nagykövet megjegyezte, nem kell messzire utazni ahhoz a fővárosból, hogy éhezőket találjon az ember az országba. Kartúmban is napról-napra egyre nehezebb a megélhetés. Ugyanis az alapvető élelmiszerek ára drasztikusan növekedett. A nagykövet szerint az ország vezetése sokat ront az ország gazdasági helyzetén azzal, hogy nem engedi be a külföldi segélyeket, a nemzetközi szervezeteknek pedig nem engedélyezi, hogy segítsenek a rászorulókon Kék Nílus és Dél-Kordofán tartományban, ahol a kormányerők hadban állnak a helyi lázadó szervezetekkel. Kritikusan írt arról is, hogy a szudáni vezetés több független napilapot is betiltott. A szudáni külügy álláspontja szerint a nagykövet információi tévesek, következtetései nem állják meg a helyüket. Key állítólag elnézést kért és megígérte, hogy máskor óvatosabban, árnyaltabban fogalmaz.