Pólókon már visszatért a bukott elefántcsontparti elnök

Elefántcsontpart, Abidzsán – Éledezik Ouattara ellenzéke. Az elmúlt hetekben elnémított Gabgbo-párt első nyilvános rendezvényét tartotta tegnap Abidzsánban. A pártalapító volt államfő, Laurent Gbagbo (képünkön) szabadon bocsátást követelték.

 Az egykori kormányzó párt, a Laurent Gbagbo alapította Elefántcsontparti Népi Front (ENF) Abidzsán egyik negyedében tartott nyilvános rendezvényt. Jules Yao Yao, a gyűlés szervezője azt mondta a céljuk az, hogy megtörjék a félelmet, ami körüllengi most a pártot. Yao Yao éppen ezért egy olyan pólóban jelent meg, amelyen Gbagbo arcmása virított. Ahogy a helyi politikus mondta, nem divathóbortról van szó. Nem is olyan régen az ilyen öltözékért még könnyen megölték az embert. Yao Yao hangsúlyozta azt is, hogy ez a gyűlés egyben arra is felhívás, hogy a pártfunkcionáriusok térjenek vissza és kezdjék el működtetni a szervezetet. A gyűlésen azt is követelték, hogy engedjék szabadon a párt vezetőit, köztük Laurent Gbagbo volt államfőt, a párt alapítóját.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez