Nem igazán tudom, hogy mennek a dolgok a Big Brother házban- ismerte el az elnök, de ez a megjegyzés nem tompította az ünnepség fényét. A 23 éves zimbabwei Wendall Parson egy nigériai modellel megosztva nyerte meg a valóságshow-t, amiért 200 ezer amerikai dollárt zsebelhetett be. Ehhez jön hozzá az elnök által átadott, a hivatalos jelentések szerint helyi üzletemberek által összegyűjtött újabb 50 ezer, ami negyedmilliomossá tette a fiatalembert. A Big Brother másik zimbabwei szereplője, Vimbai Mutinhiri is kapott 10 ezer dollárt, és szintén 50 ezer ütötte a markát Stephen Muzhigninak, akkor zsinórban harmadszor nyerte meg a Dél-Afrikában megrendezett Comrades ultra-maratont. Mugabe igazán nagyvonalúan kezeli az ország celebjeit, tavaly például 300 ezer dolláros vigaszdíjat adott a Big Brother zimbabwei szereplőjének, akit a helyi nézők szerint igazságtalanul ejtettek ki a versenyből. Az idei győztes az ünnepségen kijelentette, büszke az országára, büszke arra, hogy zimbabwei. Mind mondta, nagyszerű nemzet vagyunk.
(Visited 1 times, 1 visits today)