Száz szalafista fiatal gyűlt össze a tuniszi bíróság épülete előtt. Az Allah-ot dicsőítő szlogeneket kántáló tömeg azt követelte, hogy a hatóságok engedjék szabadon hat társukat. Őket azért vették őrizetbe, mert korábban feldúltak egy mozit, amely a világi államot népszerűsítő filmet tűzött a műsorára. A „Sem Allah, sem Úr” című alkotás levetítése ellen tiltakozó iszlamista ifjak nemtetszésük kifejezéseként szétverték a bejáratot, betörték az ablakokat.
A bíróság épülete előtt rendezett tiltakozó akciónak a rendőrség akkor vetett véget, amikor a tüntetők három ügyvédet bántalmaztak. A három áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett őket szállítani.
Az ügy előzménye, hogy a Ben Ali uralma idején betiltott iszlamista mozgalom, az Ennahada (Újjászületés) hétfőn kivonult a politikai reformokról tárgyaló nemzeti bizottság üléséről. A döntést azzal indokolták, hogy a testület nem veszi figyelembe a tunéziaiak valós igényeit, véleményét. Tunéziában sokan osztják azt a véleményt, hogy az újjászülető iszlamista mozgalmak erős komoly szerepet játszhatnak az átalakuló tunéziai politikai rendszerben.