Forró vérű lányok fogságban Algériában

prostituees_algAlgéria, Algír – Örömlányokat vett őrizetbe az algériai rendőrség az ország kedvelt fürdőhelyén. A Tichi-ben elfogott csaknem ötven kéjnőt erkölcstelenség miatt zárták be.

Az elfogott pillangók közül tíznek két napot adtak, hogy elhagyják a fürdőhelyet és környékét. Nyolc örömlány már előzetesben van, a többeik pedig még várják a bíróság döntését. A prostituáltak 16 és 59 év közöttiek voltak, többen közöttük már a börtönt is megjárták. Az Echourouk újság szerint hárman terroristákkal is kapcsolatban állnak, míg egyikük egy szélsőséges iszlamista özvegye.

A környékbeli lakosok nehezen tűrik meg a pénzért szexuális szolgáltatásokat nyújtó nőket. Május 6-án tiltakozásul szemetet szórtak több olyan hotel és éjszakai szórakozóhely elé, amelyről azt feltételezik, hogy bűnös orgiák helyszínei. Az egyszeri tüntetésből mozgalom lett, most Május 6-i Mozgalomnak nevezik magukat és minden csütörtök este a helyi kormányépület előtt tartanak ülősztrájkot, a kuplerájok bezárásáért.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez