Győzelem 90 nap alatt Szomáliában?

Szomália, Mogadishu – A szomáliai átmeneti kormány vezetője azt mondta, hogy három hónapon belül felszámolják a szélsőséges iszlamista lázadó szervezeteket a polgárháború sújtotta Szomáliában. Közben a kormányerők kiterjesztették fennhatóságokat a főváros több kerületére és az ország déli részén is támadásba lendültek. A szomszédos államok megerősítették a határok védelmét

 

 

A szomáliai átmeneti kormány vezetője a mogadishui rádióban adott interjújában elmondta, hogy a kormányerők az AMISOM békefenntartóival közösen sikeresen nyomulnak előre. A kormányfő azt mondta, hogy 90 napon belül szétzúzzák az Al Shabab lázadókat Szomáliában. A kormányerők parancsnoka megerősítette a hírt és elmondta, hogy Mogadishu északi kerületeiből sikerült kiűzni az Al Shabab lázadókat és délen is támadásba lendültek. A jelenlegi szomáliai átmeneti kabinetnek idén augusztusban jár le a négyéves mandátuma, legfontosabb vállalása az ország stabilitásának helyreállítása. Szakértők szerint erre most reális esély van.

A kenyai hadsereg közben megerősítette jelenlétét a határokon, egyes hírek szerint át is lépett szomáliai területre, hogy segítse az ottani kormányerőket. A határátlépés hírét Kenya hivatalosan cáfolta.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez