Feléledt a Muzulmán Testvériség Egyiptomban

Egyiptom, Kairó – Vége a visszahúzódás politikájának. Egyre aktívabbak a Muzulmán Testvériség politikusai. A tüntetéseken is részt vesznek, és a hangjukat is hallatják. A tüntetések kezdetén még csak a fedezékükből figyelték, merre haladnak az események.

„Először Mubarak távozzon, és aztán elkezdhetünk tárgyalni a hadsereggel a politikai átalakulásról.” ezek Mohamed el Beltagi volt képviselő szavai, aki a Muzulmán Testvériség egyik veterán politikusa. Az Egyiptomban egyébként betiltott, vallási alapú párt eddig nem vette ki igazán a részét a tüntetésekből. Egy hete még a háttérbe húzódva figyelték, merre haladnak majd az események. Ahogy azonban erősödik a tiltakozás és gyengül a hatalom, színre lép az iszlamista szervezet. A tüntetők között ételt és ideológiai kiadványokat osztanak. Elutasítják el-Baradei törekvéseit a politikai átmenet biztosítására. Egyelőre mérsékeltnek tűnnek, de a Mubarak utáni Egyiptomra vonatkozó elképzeléseiket egyelőre nem hozták nyilvánosságra

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez