Jázmin illat Egyiptomban

Egyiptom, Kairó – Több ezren tüntetnek délután óta Kairóban és több egyiptomi városban politikai reformokért és munkáért. A rendőrök könnygázzal oszlatják a tömeget. A tüntetők hírügynökségi jelentések szerint vízágyúkat szereztek meg.

Kairó, Asszuán, Izmailya három azok közül a települések közül, ahol megmozdultak az egyiptomiak, hogy a három évtizede hatalmon lévő Hosszni Mubarak ellen tüntessenek. A tüntetők politikai és szociális reformokat követelnek. A CNN beszámolója szerint Kairó központja háborús övezetre hasonlít. A több ezer tüntető a parlamenthez akart vonulni és összecsapott a rendőrséggel. A rendőrök könnygázzal, botokkal és vízágyúkkal próbálják feloszlatni a tömeget. A tiltakozók állítólag megszeretek néhány vízágyút.

A tüntetések a közösségi média segítségével szerveződnek. A kairói demonstrációnak több mint 90 ezer támogatója van a Facebook-on. Egy másik hasonló oldalon, a Twitteren folyamatosan közvetítik az eseményeket, de az oldalt az egyiptomi távközlési cégek tudta nélkül blokkolják, írja összefoglalójában a francia Le Monde

A tiltakozó egyiptomiak szerint csak a tunéziai út jelenthet megoldást az egyiptomi problémákra is. A hatalom csak Kairó utcáin 30 ezer rendőrt vet be a tüntetők ellen.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez