Az eddig hajthatatlan Gbagbo most tárgyalási ajánlatot tett. Ouattara viszont a jelek szerint már csak a nemzetközi katonai intervencióban bízik. Nyilvánvaló, hogy mindketten lassan kimerítik a politikai kommunikációs eszköztárat. Gbagbo tárgyalási ajánlatával valószínűleg ellensúlyozni akarja Ouattara fegyverekbe vetett hitét. A célja az lehet, hogy a hazai közvélemény, tapasztalva tárgyalási hajlandóságát, a béketeremtőt lássa benne. Ezzel párhuzamosan Ouattara már- már kétségbeesett, katonai beavatkozást sürgető megnyilvánulásai egyfelől a saját tábor harci kedvének fenntartásáról szólnak, másfelől viszont öngyilkos fegyvernek is bizonyulhatnak. Az elmúlt napokban világossá vált: az afrikai közösség csak addig áll egységesen Ouattara mögött, amíg a támogatás nyilatkozatokban és néhány személyes beszélgetésben nyilvánul meg. Amikor azonban a fegyverekre terelődik a szó, elhalkul a támogatók kórusa. Mindenkinek van valami félni, illetve féltenivalója. Kinek a tekintélye, kinek a hatalma a tét. Lehet persze arra hivatkozni, hogy meg kell óvni a polgári lakosságot a katonai beavatkozástól, és minden eszközt meg kell ragadni a békés rendezés érdekében. Most éppen ennek vagyunk a tanúi. De ettől a zsákutca még zsákutca marad.