Mission impossible Elefántcsontparton

Elefántcsontpart, Abidzsán – Megígérték, visszamennek. A benini, a sierra leonei és a zöld-foki szigeteki elnök ismét kísérletet tesz az elefántcsontparti politikai patthelyzet feloldására.  Küldetésükről óvatosan nyilatkoznak, nincs konkrét cél, tárgyalnak és kivárják, mit lép a távozást visszautasító elnök, Laurent Gbagbo.

Hiába köszöntött be 2011új reményekkel, Elefántcsontpart jövője továbbra is reménytelenül bizonytalan. A három afrikai államfő tavaly év végén már megpróbált szót érteni Gbagbóval és Ouattarával is, eredménytelenül. A delegáció most kiegészül az Afrikai Unió küldöttével, a kenyai elnökkel, bár remény most sincs sok a megállapodásra. Ez olvasható ki abból az interjúból, amit Laurent Gbagbo az euronews-nak adott. A nyugat-afrikai országok gazdasági szövetségét elnöklő nigériai elnök nyilatkoztában viszont azt mondta, hogy a tárgyalások kimenetelétől függően kedden új irányt vesz majd az afrikai közösség. Bár a párbeszéd és a megegyezés lehetőségét az utolsó pillanatig életben akarják tartani az afrikai szervezetek, de ezzel párhuzamosan már megtettek bizonyos előkészületeket egy esetleges katonai beavatkozásra. Emberi jogi szervezetek attól tartanak, hogy az eredménytelenség véres harcokba fordul, és nem tartják kizártnak, hogy egyes elefántcsontparti politikusok az emberiesség elleni bűncselekményektől sem riadnak vissza. Ez az utalás elsősorban a Gbagbo párti Blé Goudére vonatkozhat, aki már többször is nyílt összecsapásokat szorgalmazott Ouattara támogatóival.
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez