Az elmúlt években nagyon sok újságcikkben szerepelt az afrikai kontinens egyik országa, Szudán, ahol évtizedek óta véres belháborúkat vívnak egymással az arab és afrikai származású népcsoportok. A magyar sajtóban sokáig csak a muzulmán és keresztény közösségek együttélésének nehézségei, a modern korban már anakronisztikusnak tűnő rabszolga kereskedelem, a fegyver és kábítószer csempészet, vagy néha egy-egy érdekes cikk jelent meg a magyarabokról. Aztán egyre többet lehetett hallani az ország Darfur nevű tartományáról, ahol nem vallási, hanem politikai és gazdasági okokból kifolyólag tört ki az ellenségeskedés az „őslakosok” és a szudáni kormányzat csapatai között.
Darfur, eredetileg Dár fúr (a „Fúr nép otthona”) egy régió Szudán nyugati részén, amely a Közép-afrikai Köztársasággal, Líbiával és Csáddal határos. Darfur területe 493180km², ez körülbelül akkora, mint Franciaország. Ennek nagy részét egy száraz fennsík és a Dzsebel-Marra hegység teszi ki, amely
Darfur népessége kb. 7,4 millió főre tehető. A gazdaság főleg mezőgazdaságon alapul, gyümölcsöt, dohányt, és gabonát termelnek. Főbb nyelvek: arab, beigo, daju, erenga, fongoro, fulbe, fur, kujarge, massalit, sinyar, tama és zaghawa
Darfur 2003-ban véres összecsapások színhelyévé vált, ahol az arabok uralta szudáni kormányzat áll szemben két afrikai felkelő csoporttal, a Szudáni Felszabadító Hadsereggel (Sudan Liberation Army, SLA) és az Igazságosságért és az Egyenlőségért Mozgalommal (Justice and Equality Movement, JEM), akik megvádolták a kormányzatot, hogy előnyben részesítik az arabokat az afrikaiakkal szemben. Miután évekig sikertelenül próbáltak tárgyalásokkal célt érni, a fekete népcsoportok fegyvert fogtak a khartoumi kormányzat ellen.
Erre a hatalom, bombázásokkal, katonai és rendőri alakulatok, majd pedig a dzsandzsavid milíciák (fegyveres, arab lovasok) bevetésével válaszolt. A dzsandzsavídokat az emberi jogok súlyos megsértésével vádolják, amibe éppúgy beletartoznak a tömeggyilkosságok, mint Darfur nem arabok lakta népességének kifosztása és a nők megerőszakolása.2004 tavaszán már több ezer ember vesztette életét, és százezrek kényszerültek elhagyni az otthonukat, a környéket sújtó humanitárius katasztrófa miatt. Azonban az irreguláris arab csapatok továbbra is fosztogattak, és ekkor már a Csádban felállított menekülttáborokat is megtámadták.
Sokan azt állítják, hogy a konfliktusnak vallási okai vannak, hasonló módon, mint Dél-Szudánban, ahol a khartoumi arab vezetésű kormányzat tűzzel-vassal fellépett a keresztény és animista „afrikai” származású törzsek, népcsoportok ellen. Azonban a Darfurban élő emberek szinte mindegyike muszlim (egyedül az Abu Shok néven ismert menekülttáborban találtam egy protestáns templomot, ahol alig 100-150 keresztény gyakorolja a hitét). A szudáni kormány tagjai és a dzsandzsavid milíciák tagjai is szintén muszlimok. Ennek ellenére a kormányerők és az arab milicisták sok helyen kifosztják, majd lerombolják a mecseteket, imámokat öltek meg, és meggyalázták a Koránt. Például Nyugat Darfur csak egy térségében a Human Rights Watch által dokumentáltan legkevesebb 62 mecsetet romboltak le a szudáni kormányzat és a dzsandzsavid csapatok fegyveresei a 2003. év vége és 2004. év eleje között végrehajtott támadások során. Emellett persze Darfur különböző részeiben történtek hasonló támadások.
Mások szerint a konfliktus egyik fő oka a korábban évszázadokon keresztül független államként létező Darfurban élő nemzetiségek nagy száma. Ugyanis sok különböző etnikai csoport él Darfurban, és mind használja a saját nyelvét és gyakorolja a szokásait. A lázadó csoportok a fegyvereseiket három nagyobb etnikai csoportból toborozzák: a Fur, a Zaghawa és a Massalit. Az ezekhez a törzsekhez tartozókat Szudánban nem tekintik arab származásúaknak. Ezzel szemben a dzsandzsavid milíciák tagjait legfőképpen a kis létszámú arab nomád törzsekből toborozták. Ezeknek a törzseknek történelmi okok miatt nem volt hozzáférése a földhöz, illetve az arabok közül sokan csak az 1960-1980-as csádi polgárháború eredményeképpen telepedtek le, az akkor még biztonságosabbnak tartott Darfurban. Történelmileg ezek a csoportok békésen éltek egymás mellett, és vezetőik, vagy a gyarmati vezetés közbenjárásával (Darfurt csak az I. Világháború során szállták meg az angolok, majd Szudánhoz csatolták, és amikor az függetlenséget kapott, a korábbi gyarmatosítók „elfelejtették” a darfuriak korábbi függetlenségét is visszaadni) higgadtan megvitatták a fizettséget a rongálásokért és veszteségekért, valamint az eltulajdonított vagyontárgyakért. Az anyagi eszközök fölötti összeütközések ellenére létezett beházasodás az etnikai csoportok között. Ezen felül nagyszámú arab közösség él Darfurban, akiknek ez a saját szülőföldjük, és több száz éve itt élnek. Ilyen törzs a darsai, akik például egyáltalán nem vettek részt az összecsapásokban, és egyforma távolságot igyekeznek tartani a konfliktusban érintett erőktől. Éppen ezért, sokan nagyon leegyszerűsítik a jelenlegi helyzetet, amikor a darfuri események okaként az afrikai-arab konfliktust illetve a földművelő-nomád életmód konfliktust jelölik meg. Habár az eddig említett okok mind megtalálhatóak a konfliktusban mégsem ezek jelentik az igazi problémát.
2004. április 8.-án a szembenálló felek, nemzetközi nyomásra, fegyverszünetet kötöttek. Rajtuk kívül a megállapodást Csád és a nemzetközi közösség képviselői is szignálták. A fegyverszünet április tizenegyedikén lépett életbe, ám azt mindkét oldalról többször is megszegték. Ugyanekkor az ENSZ határozatban kérte fel az Afrikai Uniót egy békefenntartó misszió megszervezésére. A misszió létrehozásába, a nemzetközi közösség fokozódó nyomására, a szudáni kormány és az ellenzéki szervezetek is beleegyeztek. A misszió megalakulásakor (AMIS-I.) 138 katonai megfigyelő és egy 195 fős biztosító egység kezdte meg Darfurban a szolgálatát. A misszió létszámát még az év októberében bővítették (AMIS-II), így az év végére 686 katonai megfigyelő, 815 rendőr és 1700 fő fegyveres katona szolgált Szudánban. Azonban az afrikai politikusok hamar felismerték, hogy még ezzel az erővel is képtelenek a Franciaországnyi méretű területet kontrolálni. Részben ezért, részben pedig azért, hogy az AU első önálló béke-fenntartó missziója nehogy csődöt mondjon, a kontingens létszámának mielőbbi növelését határozták el (2005. március 19. Addis Abeba-i értekezlet). A döntésnek megfelelően 2005 szeptemberére a misszió lét-száma elérte a 7731 főt (6171 katona és 1560 rendőr). A békefenntartó műveletbe az Európai Unió és a NATO is küldött katonai tanácsadókat, köztük magyarokat is (Kajári Ferenc őrnagyot és jómagamat). Az AU vezetői azonban 2006.-ban a misszió létszámát (AMIS-IIE.) további 4 000 fővel kívánták növelni, ez azonban a csapatokat küldő államok vonakodása és a pénzügyi fedezet hiánya miatt meghiúsult. Az AMIS majd pedig a missziót átvevő UNAMID (United Nations-African Union Mission in Darfur) képtelen volt pacifikálni a területet, ezért ott a mai napig harcok zajlanak. A becslések szerint több mint 300.000 ember vesztette életét és legkevesebb 3 milliónak kellett elhagynia a lakóhelyét.
Az ENSZ már korábban is felhívta a figyelmet a darfúri válságra, és kiemelt prioritásként határozta meg a problémát hosszútávon megoldó határozat megszületését a Biztonsági Tanács és a két egymást követő ENSZ-főtitkár számára. A politikai megoldásra való törekvésen túl az ENSZ partnereivel közösen nyújtja a legtöbb segélyt Darfur, valamint a csádi és közép-afrikai köztársaságbeli menekülttáborok számára.
Az Afrikai Unió (AU) védnöksége alatt, valamint az ENSZ és partnereinek támogatásával létrejött Darfúri Béke megállapodást (Darfur Peace Agreement) 2006. május 5-én írták alá. A Világszervezet emellett logisztikai és műszaki segítséget biztosított az AU által 2004 óta Darfurba küldött megfigyelők számára, valamint terveket dolgozott ki és hajtott végre a többdimenziós békeművelethez, illetve a közös ENSZ-AU „Hybrid Force” létrehozásához.
A 2006. november 16-i addisz-abebai magas szintű találkozón született döntésnek megfelelően, (amelyen Kofi Annan, a volt ENSZ-főtitkár, a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának képviselői, a szudáni kormány, valamint az AU és más, a térségben politikai befolyással bíró államok és szervezetek küldöttei, illetve az Afrikai Unió Szudáni Missziójába csapatokat küldő országok közül is néhányan részt vettek) egy AU-ENSZ közös békefenntartó erő felállítását határozták el. Szudán 2007 júniusában beleegyezését adta a kontingens telepítésébe. A kontingens 2008. január 01.-én kezdte meg hivatalosan a működését, úgy hogy a Darfurban tevékenykedő afrikai csapatokat beolvasztotta a saját szervezetébe. Sajnálatos módon, az ENSZ békefenntartói sem értek el nagyobb sikereket, mint az AU, naponta szembesülni kényszerülnek az anyagi és logisztikai utánpótlás elégtelenségével, a szudáni kormányzat, sőt sokszor az általuk védelmezni próbált helyi lakosság velük szembeni ellenséges hozzáállásával is.
A nehézségek ellenére az ENSZ humanitárius szervezetei vezetik a világon a jelenlegi legnagyobb szabású segélyakciót, amely a körülbelül 4.2 millió, a darfúri válság sújtotta emberen próbál segíteni. Ezek közül 2.5 millió ember kényszerült elhagyni otthonát Szudánon belül, míg 236 ezren a csádi menekülttáborokban élnek. Darfur több mint 650 millió dollár segélyre számíthat idén. Az ENSZ 13 ügynöksége, a Vöröskereszt és a Vörös Félhold, valamint 80 civil szervezet jóvoltából több mint 12 000 humanitárius dolgozó tevékenykedik a régióban, a bajba jutottakon segítve. Az elmúlt évek során ez a humanitárius tevékenység emberek százezreinek életét mentette meg. A halálozási szintet sikerült a kritikus szint alá, illetve az általános alultápláltságot felére csökkenteni a 2004 közepén tetőző válság akkori állapotához képest, és a darfuriak közel háromnegyede ma már egészséges ivóvízhez jut. Azonban az elmenekült lakosság jelentős része továbbra sem mer hazatérni, ők inkább a menekülttáborokban próbálnak az egyre nehezebb körülmények között boldogulni. Az hogy mikor lesz igazi béke Darfurban, nagymértékben függ attól, hogy mennyire stabilizálódik Szudán, és hogy a 2011-ben esedékes dél-szudáni népszavazás eredményeképpen kettészakad-e az ország vagy sikerül annak egységét megőrizni.
