Kampány a piramisok árnyékában

Egyiptom, Kairó – Jogvédő csoportok szerint az ellenzéki jelöltekkel szembeni kormányzati lépések megkérdőjelezik a közelgő választások tisztaságát. Az egyiptomiak a hónap végén választhatják meg képviselőiket.

 

A Független Emberi Jogi Szervezetek Fóruma sajtótájékoztatón jelentett be, hogy a november 28-ra kitűzött fordulóhoz képest korán észlelhetők a választási visszaélésekre utaló jelek. Gamal Eid jogvédő szerint különösen aggályos a belügyminisztérium jelentős hatásköre és az olyan független jelöltek visszaszorítása, akiket a Muzulmán Testvériség támogat vagy korábban leváltak a kormányzó Nemzeti Demokrata Pártról. A Muzulmán Testvériség a legnagyobb ellenzéki mozgalom. 134 jelöltet állítottak, de független színekben, hogy megkerüljék a vallási pártok választási részvételére vonatkozó tiltást. A kormányzó NDP 800 jelölttel vág neki az 508 parlamenti hely megszerzésének. Civil szervezetek képviselői úgy látják, a mostani politikai klíma egyáltalán nem ígér tisztességes választást. A kairói Emberi Jogi Tanulmányok Intézetének igazgatója szerint egy ellenzéki újság szerkesztőjének kirúgása és több kiadvány megjelenésének a felfüggesztése bizonyítja, hogy erős nyomás alatt tartják a médiát is. A kormányzat azonban igyekszik bizonyítani, hogy minden rendben lesz. Ennek hangsúlyozására Hosszni Mubarak elnök is megszólalt, és megerősítette, hogy a választás szabad lesz. Az ellenzéki aggodalmak nem alaptalanok, hiszen a legutóbbi, 2005-ös választások sem voltak mentesek erőszaktól és a csalástól.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez