Elengedték a böjttörőket

Algéria, Algír – Felmentett és szabadon bocsátott a fellebbviteli bíróság nyolc muszlim fiatalt, akiket azzal vádoltak, hogy megszegték a Ramadán előírásait.

 

A nyolc fiatalt még augusztus végén állította elő a rendőrség egy zárt szórakozóhelyről, mert kávéztak. A kilencediket, aki szintén a kereskedelmi központban volt, és ijedtében elmenekült, tanúként hallgatta meg a bíróság. Az ügyész kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetést kért a vádlottakra. A védők az algériai alkotmány vallás és szólásszabadságra vonatkozó pontja alapján kérték a fiatalok felmentését. A bíróság végül szabadon engedte a vádlottakat de a védők szerint ez azért sikerült, mert sokan , köztük politikusok is megszólaltak az ügyben. Az ügyvédi csoport szóvivője szerint, ha nincs ez a mozgósítás most börtönben ülnének a fiatalok. A tárgyalás ideje alatt a bíróság előtt csaknem kétszázan, a szabadságjogok támogatói várták az ítéletet.
Az elmúlt hónapokban többek, főleg algériai keresztények ellen indult bírósági eljárás, mert nem tartották be az iszlám előírásait. Október közepén két év börtönt és 1000 eurónyi büntetést kapott egy fiatal, mert nem böjtölt. Két keresztény fiatalt viszont szabadon engedtek, annak ellenére hogy az ügyész a böjt be nem tartásáért három év börtönnel büntette volna őket. Algériában hivatalosan szabad a vallásgyakorlás, bár az államvallás az iszlám.
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez