A Nemzeti Választási Bizottság által kiadott előzetes eredmények alapján, a korábban lázadóvezér Kagame, a szavazatok 92,9%-át szerezte meg a szavazatoknak, mely egy kissé csökkent a 2003-as választáson elért 95%-hoz képest.
Az 52 éves elnök azóta van hatalmon Ruandábón, mióta a felkelő tutszi csoportjával, a Ruandai Hazafias Fronttal (RPF) kiűzte az országból a hutu katonaságot, akik több mint 800 000 tutszit és mérsékelt hutut mészároltak le a népirtás alatt.
A kis kávétermesztő kelet-afrikai ország kivirágzott Kagame irányítása alatt. A legstabilabb országgá vált a régióban, az utóbbi években átlagosan 8%-os gazdasági növekedést volt képes elérni. A vezető népszerű a lakosság között, de az emberi jogi szervezetek és a politikai ellenzék azzal vádolja, hogy az állami szerveket használja, hogy elnyomja az igazi ellenzéket.
Dr. Salim Ahmed Salim, a választási megfigyelő misszió elnöke azt mondta, hogy annak ellenére, hogy a szavazás békés és jól szervezett volt, nem volt tényleges vetélytársa az elnöknek. Kagame három vetélytársának sikerült egy kicsit gyengítenie az elnök népszerűségét, de a kritikusok szerint csupán az RPF első vonalának számítottak, vagyis nem volt valódi verseny. Az ellenzéki pártok elmondták, hogy mivel kritizálták Kagamét, esélyük sem volt, hogy részt vehessenek a választásokon, vagy egyáltalán bejegyezzék őket.
Kagame két versenytársát – a Demokratikus Zöld Párt helyettes elnökét és a rezsim kritikai újságíróját – a választás rajtjában megölték. A kormány szerint a gyilkosság közönséges bűncselekmények voltak, de a nemzetközi emberi jogi szervezetek úgy tartják, hogy politikai indíttatásúak voltak. Az ellenzék tulajdonában álló újságokat szintén beszüntették, és az újságírókat és az ellenzék tagjait különböző vádakkal – például népirtás tagadással – letartóztatták.
Kagame győzelmével, újabb hét évre biztosította magának a hatalmat.
Forrás: News 24