Portugália felfedezte Afrikát

Portugália is megszenvedte a gazdasági válságot, ezért Lisszabon új utakat keres. Az ország most kezdi felfedezni egykori afrikai gyarmatát, Angolát, amely a fekete földrész egyik legdinamikusabban fejlődő állama. A portugál vállalatok ugyanakkor Brazíliában már rég megvetették a lábukat.

Portugália azon államok közé tartozik, amelyek igencsak megsínylették a válságot. Tavaly a költségvetés deficitje elérte a GDP tíz százalékát. A kormánynak ezért súlyos megszorító intézkedéseket kellett bejelentenie. Idén az ország gazdasága az előrejelzések szerint nem egészen egy százalékkal gyarapszik. Lisszabonnak ezért alternatívákra van szüksége, hiszen eddigi legfontosabb partnerei, Spanyolország, Franciaország és Németország gazdasága is csak most próbálja kiheverni a válság következményeit. Portugália mintha meg is találta volna azt az országot, amelynek segítségével talán könnyebben kászálódhat ki a bajból. Angoláról van szó, amely már Európán kívüli legfontosabb kereskedelmi partnere, azaz jelentősebb Brazíliánál is. Lisszabon fémeket, gépeket, élelmiszert és italokat exportál az afrikai országba. Mint a The New York Times cikkében megjegyzi: az elmúlt évben a portugál export hét százaléka irányult Angolába.

Ezért nem meglepő, hogy Lisszabon minden tőle telhetőt megtesz a Lisszabon-Luanda-tengely még erősebbé tételéért. Anibal Cavaco Silva a napokban látogatást tett Angolában. Előzőleg dicsérte a két állam kapcsolatait kiemelvén, hogy azok még sosem voltak ennyire jók. Az államfőt mintegy nyolcvanfős gazdasági küldöttség kísérte el. Angola 1975-ben nyerte el függetlenségét Portugáliától, jelenleg körülbelül 13 millió lakost számlál.

Portugália tehát Brazília után Angolára irányította figyelmét. Ennek az is az oka, hogy Brazília már nincs annyira a portugál termékekre utalva, az utóbbi évtizedben mind több saját gyártású termék jelent meg a brazil piacon. Ám Lisszabonnak Angolában is komoly konkurenciával kell megküzdenie. Kína ugyanis már régebben felfedezte, hogy Afrika komoly gazdasági előnyökkel kecsegtet. Anyagi források tekintetében Portugália labdába sem rúghat Kína mellett. Mégis a portugálok egy nagy előnnyel rendelkeznek Pekinggel szemben. “Ugyanazt a nyelvet beszéljük, s kulturális szempontból is sok a hasonlóság” – nyilatkozta a New York Timesnak egy portugál pénzügyi tanácsadó.

Hasonlóképpen nyilatkozott Alan J. Katz a Financial Timesban. Mint mondta, Portugália az azonos nyelvvel, a közvetlen szállítási feltételekkel, a régóta meglévő gazdasági kapcsolatokkal egyedülálló szerepet vívott ki magának a portugál-ajkú Afrikában.

Angola valóban komoly lehetőségeket rejt magában. A portugál bankok, gépgyárak, élelmiszer- és italvállalatok egyre több leányvállalatot hoznak létre az országban. Az FT szerint csak az Unicer nevű italóriás 100 millió eurós befektetést tervez az országban: egy sörgyárat kíván létrehozni. Angolában ugyanis láthatóan nagy az igény a szeszesitalokra. Olyannyira, hogy az országban valósággal imádják a portugál borokat.

A nyersanyagokban gazdag Angolában egyébként a növekedés idén eléri a 8,5 százalékot. Ez alacsonyabb ugyan az előző évekhez képest, de az európai átlagnál így is jóval magasabb. A gazdasági növekedés motorja az olajtermelés, amelyet Kína igyekszik kiaknázni. A szomszédos Mozambikban, amely ugyancsak portugál kolónia volt, a növekedés idén hét százalékos lesz. A Zöld-foki szigeteken pedig hat százalékos GDP gyarapodásra számítanak. Ez utóbbi két országban is már egymás kezébe adják a kilincset a portugál beruházók.

Ami különösen meglepő, hogy az üzletembereken kívül a portugál lakosság is mind nagyobb érdeklődést mutat Afrika után. Becslések szerint tavaly 25 ezer portugál költözött Angolába, miközben a függetlenség elnyerése és az azt követő polgárháború után 700 ezren hagyták el az országot, s tették át székhelyüket Portugáliába. A jelek szerint tehát igencsak megfordult a trend.

Forrás: Népszava

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez