Elhalasztották a dél-afrikai szépség esküvőjét Albert herceggel!

Azok után, hogy a monacói palota pár nappal ezelőtt az egész világ tudomására hozta, hogy II. Albert herceg és párja a dél-afrikai származású volt úszónő, Charlene Wittstock jövő nyáron, július 8-án összeházasodnak, végül valamelyikük meggondolhatta magát.

Jelenleg úgy tűnik, hogy július második tartják a civil szertartást és harmadikán a templomit, így az 52 éves Albert hercegnek és 32 éves mennyasszonyának lehetősége lesz, hogy megjelenjenek a dél-afrikai Durbanban rendezendő Olimpiai Bizottsági találkozón, amit július 5-től 9-ig rendeznek.

Egy nyilatkozatban a pár elmondta, azt szeretnék, hogy „az olimpiai családjuk legyen majd körülöttük. A Herceg ezen felül még azt is szeretné, hogy a hercegnő első külföldi útja hazájában, Dél-Afrikában lenne.

Forrás: CNN

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez