Cenzúra vagy halál?

Az újságírókat védő bizottság (Comitte to Protect Journalists – CPJ) elítélte azokat a halálos fenyegetéseket és erőszakos kijelentéseket, amelyeket Szváziföld uralkodó családjának egyik tagja tett, mikor az egyik helyi újságíró túlságosan kritikusan fogalmazott cikkében az ország vezetéséről.

Mahlaba hercegtől – Szváziföld korlátlan hatalmú uralkodójának, III. Mswati királynak a testvére – származnak a fenyegetések.

„Szeretném figyelmeztetni a médiát, hogy inkább temesse el azok a dolgokat, melyek alááshatják az ország nemzetközi megítélését, mint sem, hogy megjelentessék őket. Azok az újságírók, akik továbbra is rosszat írnak az országról, meg fognak halni” – mondta.

A herceg a médiát hazugságok terjesztésével is megvádolta. „Az tény, hogy az újságírók azzal keresik kenyerüket, hogy hazugságokat írnak, és ha nem írják le a hazugságaikat, akkor a forrásaik megélhetését fenyegetik, ez tény és minden vitán felül áll”.

Mbogani Mbingo, a szváziföldi független újság, a Times vezető szerkesztője elmondta. hogy a fenyegetések „veszélyesek” és nem lehet őket könnyen venni, amióta a herceg a rendkívül befolyásos Szváziföldi Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának (SNC) a tagja lett”. Az SNC a közérdekkel kapcsolatban ad tanácsokat a király számára, beleértve a média ügyeit is.

„Szváziföld kormányának azonnal el kell ítélnie az újságírókat ért halálos fenyegetéseket, melyet az uralkodó család egyik tagja tett” – mondta a CPJ Afrika Támogatói Koordinátora Mohamed Keita. „Arra kérjük a kormányt, hogy adjon ki egy egyértelmű nyilatkozatot, melyben elítéli ezt a vérengző kijelentést, és biztosítsa a nemzetközi közösséget, hogy Szváziföld továbbra is elkötelezetten védi az összes újságírót”.

Comfort Mabuza, a Dél-afrikai Média Intézet helyi részlegének nemzeti elnöke elítélte a fenyegetéseket és félt, hogy felbujthatják a lakosságot az újságírók ellen.

„Hatalmas bajban vagyunk, mivel a herceg nézetei képviselhetik az SNC nézeteiét is, melyeket a királynak tanácsolnak” – mondta Mabuza a CPJ-nek.

Szváziföldön – Afrika utolsó abszolút monarchiájában – a kormány tovább folytatja azon újságírók megfélemlítését, akik a monarchiáról írnak, és ez cenzúrához és öncenzúrához vezethet, derül ki a CPJ kutatásából.

Forrás: Africanews

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez