Ruanda: Kiengedték az ellenzéki vezetőt

Feltételesen szabadlábra helyezték Victoire Ingabire Umuhoza ellenzéki politikust, akit szerdán tartóztattak le.

Ingabirét azzal vádolják, hogy kapcsolatban áll egy terrorista szervezettel, illetve tagadja az 1994-es népirtást. A bíróság csütörtökön úgy határozott, hogy az asszony nem hagyhatja el a fővárost, Kigalit.

A hutu származású Ingabire állítólag terjesztette a népirtás ideológiáját. Az 1994-es genocídium során főként tuszikat öltek meg. Ruanda elnöke, Paul Kagame – a tuszik korábbi vezetője – hatalomra kerülésével véget vetett az öldöklésnek. Kagame katonáit azzal vádolták, hogy a népirtás után hutuk százait mészárolták le.

A rendőrség szóvivője elmondta, hogy Umuhoza súlyos bűncselekményeket követett el.

Ingabire, az Egyesült Demokratikus Erők párt vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy sokan zaklatták őt, mióta hazatért száműzetéséből januárban.

Szakértők úgy vélik, az asszonyra kirótt utazási tilalom – miszerint nem hagyhatja el a fővárost – rendkívül rossz hatással lehet a kampányára.

Kagame elnök nemrég azt mondta, hogy tiszteletben tartják az emberi jogokat, és nem fogják tolerálni, ha bárki is megpróbálja megzavarni a békét és a rendet az országban.

Forrás: BBC

 

Szerkesztette: Szűcs Anna – AHU

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez