Szudánban meghosszabbították a választási időszakot

Szudánban a 24 éve először megtartott többpárti választást két nappal hosszabbították meg, jelentette be hétfőn a Nemzeti Választási Bizottság. A Bizottság elmondta, hogy a választás csütörtökig tart majd, a sorozatos hibák és késések miatt.

„Két napos hosszabbítás lépett életbe az egész országban és így több idejük lesz a szavazóknak elmenni szavazni” – mondta Szudán Nemzeti Választási Bizottságának (NEC) a főtitkára Jalal Mohamed Ahmed a Reusternek.

A Bizottság a döntéssel azt szeretné elérni, hogy a technikai problémák ne akadályozzanak meg senkit a szavazásokban.

Afrika legnagyobb államának választása része annak az egyezménynek, mely 2009-ben véget vetett az északi muszlim és a déli keresztény területek közötti háborúnak.

Néhányan az ellenzéki pártból a választást csalással vádolták és új szavazást követeltek, jelentette a BBC. Néhány választási megfigyelő arról panaszkodott, hogy a déli területeken az urnák késése miatt a választás is csak később kezdődhetett el. 

Az ellenzéki pártok azt mondták, hogy nincs szükség semmilyen hosszabbításra, hanem a választást kell vissza vonni.

„Nincs szükség semmilyen hosszabbításra, mivel az egész rendszer összeomlott” – nyilatkozta Mariam al-Mahdi az ellenzéki Umma pártból.

A jelentések szerint az ország két legbefolyásosabb embere, Omar al-Bashir elnök és Salva Kiir, dél-szudáni vezér, nem veszítik el a jelenlegi pozíciójukat. 

Bashir 1989-ben puccsal vette magához Afrika legnagyobb államában a hatalmat és kétszer választották meg elnöknek.

1986 óta az általános választás az első több párti választás, és a 2005-ben kötött békemegállapodás egyik feltétele volt.

Forrás: Africa News

Szerkesztette: Kisvárdai Gyula Balázs – AHU

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez