Az angliai gótika stílusában felépített gyönyörű székesegyház az Egyesült Államok második legnagyobb temploma. A múlt pénteken a szokásos gyülekezet helyett egy másik tartott oda, derűs és ihletett arccal – a boltívek alatt muszlim nők gyülekeztek hidzsábban, és a főoltár előtt ott voltak már a Mekka felé néző imaszőnyegek.
A békét a Reuters szerint csak egy hang zavarta meg: egy asszony közeledett a muszlim gyülekezthez, és világgá kiáltotta az egyet nem értését. “Hagyjatok békén bennünket! Hagyjátok békén a templomunkat! Ez itt Amerika, és a keresztény értékekre épült!” Aztán kivezették.
De nem ő volt az egyetlen, akinek nem tetszett az esemény. A “2 Million Bikers to DC”, vagyis kétmillió motorost Washingtonba Facebook-csoport motoros menetet szervezett a székesegyházhoz tiltakozása jeléül. De a 600 meghívottból egy sem ment el, még az a 170 sem, aki előre jelezte a részvételét. “A muszlim-ellenes érzések egyre mélyebbek, ahogy a terror elleni harc egyre inkább katonai jelleget ölt” – mondja Dr. Richard Rubenstein, a konfliktusok tanulmányozására és megoldására alapított amerikai intézettől. “És ez az általános tendencia felszította a gyűlöletet azokkal szemben, akiket az ellenséggel azonosítanak.”
A székesegyházban tartott pénteki imát három amerikai és két helyi iszlám szervezet hozta tető alá és finanszírozta. Amelyeknek már nagy hagyományaik vannak abban, hogy szóljanak az amerikaiakhoz. Ők szervezték meg például Masjid Muhammad imám nyitó imáját az amerikai Kongresszus ülésszakának kezdetén tavaly.
A mostani eseményt a dél-afrikai nagykövet, Ebrahim Rasool kezdeményezte és vezette. Arról beszélt, mi a legfájdalmasabb ma a muszlimoknak. Akik azzal a kihívással állnak szemben, hogy megpróbálják összeegyeztetni a vallásuk nevében elkövetett kilengések és túlkapások elítélését azzal, hogy tiltakoznak a hazájuk és népük (adott esetben az Egyesült Államok és az amerikaiak) által elkövetett hibák ellen. Azt mondta: a muszlimoknak kezelniük kell azt is, hogy miközben az Egyesült Államokban jogot formálnak a vallásszabadságra, nem tudják ugyanezt a jogot ígérni a keresztényeknek ott, ahol hittársaik vannak többségben.
Ez a két témakör: a szélsőségek elítélése és a muszlim országok felszólítása arra, hogy terjesszék ki a vallásszabadságot a saját kisebbségeikre volt a különböző iszlám központokat képviselő szónokok fő témája. Amikor a katib, az imám befejezte az imát, a muadhin már szólított is fel az újabbra. Az “Isten hatalmas” visszhangzott a boltívek alatt, miközben az első négy sorban a férfiak, a következő háromban pedig a nők felálltak. Visszafogott öltözetük tükrözte a színes üvegablakokon át érkező élénk fényeket – írja a Guardian tudósítója. Aki szerint a benyomások szürreális egysége, az iszlám rituálé a keresztény márványon és a keresztény festett üveg visszatükröződése az imádkozó muszlimokon felejthetetlen látványt nyújtott.
A résztvevők között egyébként ott voltak más egyházak előkelőségei is. Amikor a muszlim hívők felálltak, ezt tették ők is, és állva maradtak, amíg a muszlimok meghajolva imádkoztak.
A washingtoni székesegyház már évek óta aktívan szorgalmazza a párbeszédet a muszlim közösségekkel. 2008-ban már tarottak a katedrálisban Iftart, vagyis a napi böjtnek véget vető ramadani vacsorát is.