A Nemzetközi Büntetőbíróság elutasította a volt kongói alelnök szabadon bocsátását

A Nemzetközi Büntetőbíróság szerdán fellebbezett az ellen, hogy a volt kongói alelnököt, Jean-Pierre Bembát felmentsék az őrizete alól.

Augusztusban a bíróság elrendelte Bemba szabadon bocsátását, mondván, hogy túl sok időt töltött volna őrizetben, ugyanis már 2008 májusában letartóztatták. Ennek ellenére a bíró, Akua Kuenyehia úgy döntött, amíg tart az eljárás, addig Bembának börtönben kell maradnia, mivel nagy a kockázata annak, hogy elmenekül, ha kiengedik.

 

„Lehetséges, hogy az ítélet hossza, amit majd kiszabnak számára, még inkább arra fogja ösztönözni, hogy megszökjön” – mondta Kuenyheia. Bembának valószínűleg hosszú börtönbüntetéssel kell szembenéznie, bár a bíróság nem állapodott meg maximum időtartamban.

 

Bemba nem reagált a döntésre, és semmit nem mondott a tájékoztató meghallgatáson, de egyik ügyvédje azt nyilatkozta a riportereknek, hogy tovább harcolnak a szabadulásáért. A tárgyalás 2010. április 27-én kezdődik.

 

Bembát azért ítélték el, mert állítólag gyilkosságokra, nemi erőszakra és fosztogatásokra adott parancsot azoknak a katonáknak, akik felelősek a Közép-afrikai Köztársaságban történő atrocitásokért.

 

Bemba Észak-Kongóban egy hatalmas részt irányított az 1998-2003. zajló háború alatt. A békeegyezmény után, mely véget vetett a háborúnak, ő lett az öt alelnök egyike az újjáalakult Kongóban.

Bembát Belgiumban tartóztatták le, és 2008 júliusában állították bíróság elé Hágában.

Forrás: Worldnews

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez