A hollywoodi színésznő, Angelina Jolie humanitárius válságról beszélt Szíriában, ahol „megbukott a nemzetközi közösség” és felvetette, hogy beszáll a politikába azért, hogy „változtasson a helyzeten””. Az ITV Newsnak adott interjújában kiemelte, hogy „nem szabad befejezni a munkát Szíriában” és a nemzetközi közösséget okolta 51 millió (!) szíriai rossz sorsáért. (Szíria lakossága 2011 előtt is csak 19-20 millió volt, de külföldön élő szírek is csak 2-2,5 millióan lehetettek, szóval igencsak túlzott).
Közvetlenül nem bírálta az Egyesült Államok elnökét, Barack Obamát, mivel szerinte „az egész nemzetközi közösség cserbenhagyta Szíriát”. „A második világháború óta most menekült el a legtöbb ember, milliók éheznek és haldokolnak ebben a pillanatban.” Amikor a riporter megkérdezte, hogy Angelina Jolie vajon politikus lesz, a színésznő azt válaszolta, hogy „megvan rá a lehetőség, de csak akkor ha tényleg változtatni tudok”.
Az interjú többi részében arról volt szó, hogy a férjével, Brat Pittel együtt egy Marylebone-ban épülő apartmanház egyik négyszobás lakását nézték ki maguknak, mivel nagyon kedvelik Londont. Korábban viszont arról beszélt, hogy teljesen felhagy a színészettel a Kleopátra című film lesz az utolsó, amiben szerepet vállal. Egyrészt filmkészítéssel, másrészt pedig a családjával szeretne foglalkozni, mivel szerinte a házasság megváltoztatta a kapcsolatukat, a biztonság és a kényelem érzését erősítette meg kettejük közt.
A kép forrása: Europress/AFP