A gyerekek persze nem maguk találták ki a projektet, egy civil szervezet próbálja a segítségükkel felhívni a problémára a figyelmet. Országszerte nagy indulatokat kavart ugyanis, hogy a műtétre igényt tartó apát és az azt elvégző orvost is felmentette egy bíróság a 13 éves Szohair halála után.
Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF szerint a 15-49 éves egyiptomi nők 91 százalékát megcsonkították, vagyis nemi szerveik bizonyos részeit kivágták, amiatt a törzsi eredetű hagyomány miatt, amelynek az az egyetlen célja, hogy a nőket megfossza a szexuális örömöktől. A tradíciónak semmi köze az iszlámhoz – hangsúlyozza Egyiptom legfőbb vallási hatósága, az Al Azhar. Sőt: iszlámellenes,
A kommentelők szerint nagyon bátor kislányok kórusban arról beszélnek az UNDP, a nőket és gyerekeket védő civil szervezet 15 másodperces videóján, hogy “Tökéletesnek születtem az egész testemmel. Miért akartok belénk nyesni, és elvenni azokat a jogokat, melyeket Istentől kaptunk? Amit csináltok velünk, az bűntény. Hogy elraboljátok tőlünk a gyerekkorunkat és az ártatlanságunkat.”
A színes ruhákba öltözött édesanyák és nővérek pedig tapsolnak nekik.
A videót itt nézhetik meg.