Egyiptom nem adja a Nílust

Az etiópiai területen a Nílus vizét felhasználva, hatalmas gát épülhet, de Egyiptom és némiképp Szudán is kételkedik:  a környezeti hatásokat nem ismerik a tervezők.  Így a három ország között továbbra sincs egyetértés.

Sokadik nekifutásra sincs egyezség a három gátépítő ország között, ezúttal a vízügyi tárcák vezetői és a szakértői testület képviselői nem jutott dűlőre arról, hogy milyen hatással lehet a környezetre, a vízkészletre a Nílusra tervezett műtárgy. Szudán, Etiópia és Egyiptom illetékesei azt a jelentést vitatták meg kartúmi tanácskozásukon, amelynek állítása szerint Egyiptomot és Szudánt nem éri kár a gát által visszatartott víz miatt, azonban főleg az egyiptomi szakértők szerint a 4,7 milliárd dolláros, Etiópia területén megvalósuló közös vízerőmű várható környezeti hatásáról hiányos elemzést kaptak. Szudán vízügyi minisztere egy fokkal derűlátóbb, azt állította, hogy az ő igényeik nagy részét már akceptálták. (http://www.afromarket.hu/index.php/napi-gazdasag/647-egyiptom-gatolna-a-gatat) A további tárgyalások a projektről januárban esedékesek, a mostani megbeszélésen pedig Szudán próbált meg egyeztetni Egyiptom és Etiópia között, bár az előbbiek hiába kérték nemzetközi szakértők bevonását, az etiópok csak a nemzetit vették be a bizottságba. A vízerőmű, a gát elkészülte után 6000 megawatt villamos áramot fog termelni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez