Az Afsat kommunikációs főtitkára, Job Ndege azt mondja, hogy Afrika már tapasztalta a túlterheltséget és most az új kábellel ez mind megszűnik és az emberek üdvözlik is az újítást. De a szolgáltatóknak először vissza kell, hogy szerezzék a hatalmas befektetésüket.
A kontinentális telekommunikáció infrastruktúrája gyakran olyan lényeges beruházásokat kíván, amit az állami szféra nem tud megvalósítani, a magánszféra viszont nem lát benne gazdaságilag értelmet.
Néhány a szolgáltatók által alkalmazott kiadáscsökkentés a sávszélesség korlátozásával többletet képezhet. “ piaci verseny egyszer csak úgyis lejjebb szorítja az árakat, úgy, mint a mobil szektorban.” – mondta Ndege.
Afsat, a legnagyobb szatellit alapú szolgáltató Afrikában. 21 különböző országban van jelen.
Az Internet árak csökkenése csak azután lesz érezhető, ha mind 2 víz alatti kábel működőképes lesz. Ezek a kenyai kormány által vezérelt és az észak-afrikai víz alatti kábel rendszer. A régió csak ezután tapasztalhat a mobil szektorhoz hasonló árcsökkenést. "Fogyasztóknak még sokáig meg kell fizetniük az akár másfélszer magasabb árat, amit persze a szolgáltatók állapítanak meg.” mondta Ndege.
Egyértelmű, hogy az internet felhasználók sokkal többet is várnak majd arra, hogy élvezzék az olcsó Internetet. Ahelyett, hogy 60-80 százalékkal csökkentenék az árakat a részvényesek csak 20-30-cal, fogják, ha lehetőségük lesz rá. Safari.com elnöke Michael Joseph azt mondta, hogy legalább 6 vagy 9 hónap kell ahhoz, hogy az árak csökkenjenek.
És ha eljön a csökkentés az csak 20%-os lesz. De az a 20 százalék is óriási változást jelent majd a felhasználóknak. Továbbá a hatalmas befektetésért és a szolgáltatók terjesztési díjáért előre kell fizetni úgy, mint a kábel karbantartási munkálatokért. Safari.com 25 millió dollárt fektette be a kábelekbe és ennek megfelelő összegért vet hozzáférhetést a Seacom-tól.
Forrás: Allafrica.com
Szerkesztette: Ocskán Koppány