Uganda nyugati kerületeiben, Masakában, Sembabule-ben és Lyatonde-ban vetették be a biztonsági erőket.
Haruna Numba, a ruandai közösség feje szerint, Masaka városában a az ottani menekültek különösen sebezhetőek.
„Félelemben élünk, a farmjainkat megsemmisítették, a marhákat lemészárolták és az otthonaink leégtek; ki akarnak minket űzni Ugandából.” – mondta Numba az IRINnek. (Integrated Regional Information Networks – Egységesített Regionális Információs Hálózat)
Egy közzétett rendőrségi jelentése alapján eddig legalább 70 ruandait késeltek meg vagy vagdaltak halálra április óta. Masakában, Lyantonde-ban és Rakai kerületekben, ahová az 1994-es népírtás után a legtöbb ruandai települt le.
Ploy Namayi, Uganda nyugati régiójáért felelős rendőrségi szóvivője, a támadásokat a „helyi banditák”-nak nyilvánította, akik félelmet próbálnak meg kelteni a helybéli lakosokban, menekültekben.
Forrás: Allafrica.com
Szerkesztette: AHU – Kisvárdai Gyula Balázs