Tüntetőket öltek meg Guineában

Legkevesebb nyolcvanhét embert lőttek le a rendőrök a nyugat-afrikai Guinea fővárosában a hétfői ellenzéki tüntetés vérbe fojtása során – közölték kedden kórházi és rendőrségi források.

v:* {behavior:url(#default#VML);} o:* {behavior:url(#default#VML);} w:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);}

Kilenc hónappal a hatalomra kerülése után ez volt az első alkalom, hogy a guineai junta vérbe fojtott egy tüntetést: több mint 50 ezer tüntető tiltakozott Conakry legnagyobb futballstadionjában az ellen, hogy az országot irányító katonai junta vezetője, Moussa Dadis Camara indulni akar a januári elnökválasztáson. "Igazi demokráciát akarunk" – skandálta a tömeg.

A katonák először gumibotokkal és könnygázzal léptek fel a tüntetők ellen, később a köztársasági őrezred vörös sapkásai a tömegbe lőttek. "Közvetlenül az emberekre lőttek. Meg akartak ölni minket" – mondta a BBC-nek Sidya Toure egykori miniszterelnök, aki a demonstráción maga is megsebesült egy lövedéktől.

A megmozdulás után a hatóságok őrizetbe vettek két ellenzéki vezetőt, köztük Cellou Diallo korábbi miniszterelnököt. Camara tavaly decemberben került államcsínnyel hatalomra, órákkal azután, hogy meghalt az országot hosszú ideig irányító Lansana Conte diktátor. Akkor azt ígérte, hogy nem indul az elnökválasztáson, de nemrégiben kijelentette, hogy joga van jelöltetni magát. A nemzetközi közösség az államcsíny után beszüntette az ország segélyezését és felfüggesztették tagságát az Afrikai Unióban.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár New York-i idő szerint még hétfő este élesen bírálta a guineai hatóságokat a tüntetés vérbe fojtása miatt, és az emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel őket. Az Európai Unió (EU) és az Afrikai Unió (AU) szigorúan elítélte kedden az erőszak alkalmazását a fegyvertelen guineai tüntetőkkel szemben, valamint követelte a demonstrálók haláláért felelős hatósági tisztségviselők felelősségre vonását, és az őrizetbe vett ellenzékiek azonnali szabadon bocsátását.

Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményben kérte, hogy a conakry-i vezetés tanúsítson maximális önmérsékletet, és biztosítsa a hatalom békés és demokratikus átmenetét. Karel De Gucht fejlesztésügyi biztos a maga részéről mély megrendülésének adott hangot "a szörnyű események" miatt.

Forrás: guineenews

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez