A fő gyanúsított, Ibrahim Szalím Mahmúd az-Zir nem volt ismeretlen az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét előtt: volt már börtönben a Hamaszban végzett tevékenykedése miatt. Akár csak két társa. A csoport augusztusban tervezte végrehajtani a támadást, a Gázában folytatott izraeli háború alatt. Az akcióval a hadművelet leállítását akarta elérni.
Az izraeli nyomozás kiderítette, hogy a sejt információt gyűjtött a külügyminiszter mozgásáról. Lieberman az egyetlen magas beosztású izraeli kormánytag, aki a megszállt ciszjordániai területen lakik, egy zsidó telepen. Így könnyű célpont: a Jeruzsálem és Betlehem melletti otthona közötti 60-as autópályán közlekedő konvoját például a Betlehem melletti hegyen álló házakból is célba lehet venni – írja az ynet.news.
A gyanúsítottak kihallgatása során felmerült az is, hogy a sejt további fegyveres támadásokat tervezett Betlehem környéki telepesek és izraeli katonák ellen. A júdeai katonai bíróság fegyvercsempészet és gyilkosságra való összeesküvés vádjával indított eljárást az elfogottak ellen.