Még ma is gyilkolják az albínókat Tanzániában

Több gyermek is áldozatául esik az afrikai országban annak a tévhitnek, hogy a pigmenthiányos emberek levágott testrészei szerencsét hoznak.

Az elmúlt másfél évben több mint 40 albínót öltek meg Tanzániában. A pigment hiány miatt világos bőrű emberekkel kapcsolatban a magukat természetgyógyásznak nevező kuruzslók azt mondják, hogy szerveik jó szerencsét hoznak. Ezért ölik meg ezeket az embereket, még ha gyerekek is. Egy albínó testrészéért több ezer dollárnak megfelelő helyi pénzt lehet kapni.

albínó

A hatóságok szerint nagyhatalmú üzletemberek is vannak az illegális üzletben. Az évek folyamán sok embert vettek őrizetbe a hatóságok, de mostanáig senkit nem ítéltek el. Nemzetközi emberi jogi szervezetek felháborodásukat fejezték ki, hogy a most elkezdődött tárgyalás előkészítése éveken át tartott. Szakértők szerint ez nem véletlen, mivel a tanzániai igazságszolgáltatás lassú és korrupt.

Az ország elnöke 2007 áprilisában utasította a rendőrséget, hogy kutassák fel a gyilkosságokért és a csonkításokért felelős kuruzslókat. Azt is elrendelte, hogy regisztrálják az országban élő albínókat, mert állítása szerint így jobban meg tudják védeni őket. Becslések szerint a 39 milliós kelet-afrikai országban mintegy 17 ezerre tehető az albínók száma.

Az albínók támadóinak mindegy, hogy kiszemelt áldozatuk felnőtt vagy gyerek. Az albínókat gyakran az otthonaikban támadják meg, halálra verik őket vagy elvágják a torkukat. Idén februárban például két embert vettek őrizetbe azzal a váddal, hogy meggyilkoltak egy 14 éves albínó lányt az afrikai ország Mwanza nevű északi régiójában. A gyanúsítottak között volt a lány apja. A rendőrség szerint ő és még négy férfi betörtek a kislány szobájába, végeztek vele, majd levágták mindkét lábát.

Nem csak Tanzániában, a szomszédos Burundiban is gyakran támadnak albínókra. Májusban hasonló per kezdődött Burundiban, mint most Tanzániában. Amott azzal vádolnak 11 férfit, hogy megpróbáltak meggyilkolni több albínót, hogy testrészeiket átcsempésszék a szomszédos országba, és dollár ezrekért eladják azokat.

Forrás: FH

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez