Az elmúlt 5 évben 300.000 ember halt meg Darfúrban

A nemzetközi közösség erőfeszítései ellenére az elmúlt évben tovább romlott a darfúriak helyzete. Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese tegnap azonnali lépéseket javasolt a Biztonsági Tanács tegnapi ülésén.

A nyugat-szudáni Darfúrban öt éve kezdődtek a harcok a lázadó csoportok és a kormányerők, illetve a velük szövetséges milíciák között. John Holmes, a humanitárius ügyek főtitkárhelyettese a Biztonsági Tanács előtt elmondta, hogy 2003 óta mintegy 300.000 ember vesztette életét a konfliktus következtében, és több mint 2 és fél millióan kényszerültek elhagyni otthonukat. Holmes kifejtette, hogy a békefenntartó erők hatékonyságának növelésével megoldható lenne a civilek védelme – ám igazi enyhülést csak a politikai megoldás hozhat.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tavaly döntött az UNAMID ("Az Afrikai Unió és ENSZ Hibrid Művelete Darfúrban") misszió felállításáról. Korábban az Afrikai Unió csapatai képtelenek voltak megbírkózni a konfliktus megoldásával. Az UNAMID misszió is jóval lassabban halad a kelleténél: tavaly 26 ezer egyenruhás Darfúrba vezényléséről döntöttek, ám eddig mindössze 10 ezer katona érkezett meg Szudánba. A csapatok így is logosztikai problémákkal küszködnek, a helyszínen dolgozó segélyszervezetek beszámolói szerint a békefenntartók jelenléte ellenére tovább folytatódnak a civilek elleni támadások.
Kapcsolódó videó: a National Geographic 2004-es dokumentumfilmje Darfúrról (ha a videó nem jelenne meg, itt megtekinthető)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez