"Az ugandai polgárháború értékelhető a gyarmati örökség szülte etnikai bázisú ellentétként is. Sőt, a független Uganda történelme az országban élő, a britek által egy protektorátusba kényszerített népek vetélkedése a hatalomért. Az ország észak-déli megosztottsága egyértelmű, a fő gazdasági súlypontot természetesen a Viktória tó melletti területek képviselik, ezek közül is kiemelkedik Mengo központú Buganda királyság. Mengo ma már a modern Kampala része. A déli területeken jobb az oktatás, az egészségügyi helyzet is. Tradicionálisan azonban úgy alakult, hogy észak adja az ország a katonai elitjét. Ezt visszavezethetjük arra is, hogy az acsolik és a langik született harcosoknak tartották magukat és büszkén ápolták ezeket a hagyományaikat. A valóság persze sokkal prózaibb. A második világháború előtt a britek a Király Afrikai Lövészei (King’s African Rifles, KAR) közé mind északról, mind délről soroztak be férfiakat. Azonban 1945 után felhagytak ezen szokásukkal, hiszen az akkoriban éledező gyarmatellenes politikai küzdelemben kimagaslóan nagy szerepet vállaltak a déliek, köszönhetően az ott található magasabb oktatási színvonalnak és főleg a gandák gazdasági befolyásának."
A teljes tanulmány itt letölthető pdf formátumban
Az észak-ugandai polgárháború történeti háttere
Az elmúlt hetekben számos hírt olvashattunk az ugandai békefolyamat akadályairól. Hetényi Soma Ambrus tanulmánya a konfliktus történeti hátterét mutatja be az ország függetlenségétől egészen a béketárgyalások kezdetéig.
(Visited 1 times, 1 visits today)