Két évtizeddel ezelőtt még a nyitott, kozmopolita mivoltáról híres Bejrút volt a Közel-Kelet plasztikai sebészeti központja. De Libanon belbiztonságára is hatással vannak a környező országokban zajló véres konfliktusok, ezért ott nagyon visszaesett a turizmus és ezen belül is az orvosi turizmus. Mint annyi más ágazatban, a légi közlekedéstől az építőiparon át a nagy nemzetközi sportversenyek szervezéséig, az orvosi turizmusban is az Egyesült Arab Emírségek és főként Dubai városa vette át a vezető szerepet a plasztikai sebészet révén. A dubai egészségügyi hatóság szerint tavaly 120 ezren azért utaztak Dubaiba, hogy plasztikai műtétet végeztessenek el. Ebből 200 milliós dolláros bevétel származott, ez 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A várakozások szerint 2020-ban már 500 ezer pácienst fogadnak majd a dubai klinikákon és 700 millió dolláros jövedelemmel lehet számolni. A klinikák jól felszereltek és a világ minden tájáról érkeznek ide kitűnő plasztikai sebészek. Az arcfelvarrás világhírű brazil specialistája, Dr. Louis Toledo 2006-ban helyezte át klinikáját Dubaiba. Az AP hírügynökségnek elmondta, hogy ebben az évben 73 országból fogadott klienseket. A dubai hatóságok a plasztikai sebészeti műtétre érkezőknek vízumkönnyítést vezettek be és ebben hozzátartozóik is részesülhetnek. Jelenleg 150 plasztikai sebész tevékenykedik Dubaiban, egy millió lakosra 52 jut, míg az USA-ban csak 20. Egy londoni hölgy, aki épp a napokban érkezett az egyik dubai klinikára elmondta az AP hírügynökségnek: a plasztikai beavatkozást otthon Londonban is elvégeztethette volna, mert az árban nincs különbség. De a brit fővárosban hosszú a várakozási idő. Dubaiban viszont nem kellett várni és sokkal kellemesebb, kényelmesebb körülmények között zajlott minden. A plasztikai sebészeti turizmus tehát remekül illeszkedik a dubai idegenforgalmi stratégiába, amely elsősorban a módos vendégekre, sőt kifejezetten a luxusturizmusra épül. A World Travel & Tourism Council adatai szerint idén 12,2 millió turista látogatott Dubaiba. Az idegenforgalmi biznisz helyi képviselői szerint ez a szám 2020-ra 20 millióra növekszik.