Az amerikai gépek a fallúdzsai gát közelében leromboltak egy töltést, amelyet az IÁ fegyveresei azért építettek, hogy elárasszák Fallúdzsa síiták lakta keleti negyedeit.
Az Egyesült Államok szombaton és vasárnap Irakban 10 célpontot támadott, Szíriában pedig 13 légicsapást hajtott végre.
A szíriai műveletekben, amelyek közül kettőt az IÁ által ellenőrzött olajipari létesítmények, a többit pedig a kurd fegyveresek által védelmezett Kobani környékén hajtottak végre, részt vettek Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek harci repülői is.
Egy magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselő ugyanakkor vasárnap nem zárta ki, hogy várost elfoglalhatják a dzsihadisták és hangsúlyozta, hogy a kurdoknak fegyverre és lőszerre lenne szükségük. A védelmi minisztérium névtelenül nyilatkozó illetékesei szerint terveket dolgoztak ki a kurd védőknek mind a Törökországon át történő, mind pedig az azt elkerülő fegyverzésére. Azt azonban nem mondták el, hogy Washington a két lehetőség közül melyiket hagyta jóvá.
Washington korábban közölte, hogy hírszerzési megállapodást kötött a kurd harcosokkal, egyes amerikai tisztségviselők pedig lehetségesnek mondták, hogy az Egyesült Államok fegyvert fog szállítani nekik.
Fokozza a légicsapásokat az USA
Az Egyesült Államok kiterjesztette légicsapásait Irak szunnita többségű Anbar tartományában, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet megpróbál teljes egészében az ellenőrzése alá vonni – közölte vasárnap a közel-keleti és közép-ázsiai térségért felelős amerikai parancsnokság (CENTCOM).
(Visited 1 times, 1 visits today)