A londoni székhelyű szíriai megfigyelő szervezet, a Syrian Observatory for Human Rights számolt be erről. Nekik az egész, háború dúlta országban vannak informátoraik. Szemtanúk szerint a gyakorló repülések az aleppói katonai reptér környékén folynak, többször lehetett látni, amint felszálltak, majd röviddel később landoltak is a gépek. Alacsonyan repültek, vélhetően azért, hogy kikerüljék a szíriai hadsereg radarjait.
A BBC bagdadi tudósítója szerint az Iszlám Államnak három vadászgépe van, ezeket Aleppóban és Rakkában zsákmányolták a szíriai elnök, Bassár el-Aszad hadseregétől, amikor elfoglalták az ottani légibázisokat. Militáns weboldalak már korábban közöltek fotókat MiG-ekkel pózoló ISIS-harcosokról, de az nem volt világos, hogy ezek a gépek működőképesek-e.
Egy amerikai közel-keleti szakértő az AP hírügynökségnek azt mondta: ezeknek a repülőknek a birtoklása katonai szempontból csak minimális jelentőségű, lélektaniból viszont annál nagyobb. Főleg ha képesek lesznek bevetni a gépeket időről időre katonai vagy civil célpontok ellen.
Az aerikai központi parancsnokság szóvivője azt mondja: a Pentagon “nem észlelt” semmiféle légi tevékenységet az ISIS oldaláról. Ők viszont folytatták a légicsapásokat, a szíriai-török határon lévő Kobánénál tegnap hatot hajtottak végre. Ezek eredményesebbek voltak a korábbiaknál, mert jobban össze tudták hangolni őket a várost védő kurdokkal. Az Iszlám Állam három épületét találták el, lerombolták két tüzelő állását, másik hármat elhallgattattak, és két járművet is kilőttek. De bombázták az ISIS egyik olajlétesítményét is Sadadi közelében. Az Iszlám Állam mindenekelőtt fekete piaci kőolaj-eladásokból tartja fenn magát.
A hét közepén Baharin Kandal kurd parancsnok arról számolt be, hogy a dzsihádistákat sikerült kiüldözni Kobáne nagy részéből. Ezt erősítették meg a BBC tudósítójának azok a menekültek is, akik egy közeli dombtetőről figyelik a városukat. Szerintük két-három kerület lehet még az Iszlám Állam kezén. A határvárosért folytatott csatát annak a próbájának tekintik sokan, hogy a koalíciós légicsapások képesek-e visszaszorítani a dzsihádistákat. A Kobánéért egy hónapja vívott harcnak aktivisták szerint több mint 600 áldozata van.